Főoldal Filmek Nicole Kidman megerősítette, hogy ő lesz Aquaman édesanyja a filmben
Filmek

Nicole Kidman megerősítette, hogy ő lesz Aquaman édesanyja a filmben

A korábbi pletykák igazaknak bizonyultak, ugyanis a színésznő megerősítette szerepét az Aquaman-ben, s azt is elmagyarázta, hogy miért döntött így.

761
Nichole Kidman

A korábbi pletykák igazaknak bizonyultak, ugyanis a színésznő megerősítette szerepét az Aquaman-ben, s azt is elmagyarázta, hogy miért döntött így.

Év elején lehetett hallani először Nicole Kidman Aquaman-filmes szerepéről, de akkor a színésznő annyival elintézte a hozzászegezett kérdéseket, hogy „csak beszélgetünk róla”. Most viszont maga Kidman erősítette meg, hogy megszületett az egyezség, benne lesz ő is a filmben.

Kidman korábban is felbukkant már képregényfilmben, méghozzá az 1995-ös Mindörökké Batman című részben. Úgy is fogalmazhatunk, hogy visszatér a DC Comics-hoz, de ezúttal Atlantisz királynőjeként, vagyis Aquman édesanyját fogja játszani a 2018-as filmben. Az Entertainment Weekly készített egy friss interjút a színésznővel, ahol elmondta azt is, hogy miért döntött úgy, hogy elvállalja a szerepet:

Az ok egyszerű, imádom Aquaman-t, James Wan rendező is ausztrál, és már kezdetek óta figyelemmel kísérem pályafutását. Ő egy nagyon jó barátom, és felajánlotta, hogy játsszam el Atlantisz királynőjét. Miután mondta tudtam, hogy gyöngyházszínű ruhát és egy harcos sellőt kell majd játszanom, de rögtön rávágtam, hogy benne vagyok. Kérem, ha van olyan dolog az életemben, amit meg kell tennem [elneveti magát], akkor ez az. Talán mert nekem is kijár egy kis szórakozás.

Az Aquaman-film forgatását májusra időzítették, szóval lassan egy hónapon belül munkába is állnak Ausztráliában. A Warner Bros. korábban 2018 októberében mutatta volna be Aquaman szóló kalandját, de inkább lecsaptak az Avatar 2 megüresedő helyére, és az ünnepeket választották, így 2018. december 21-én kerül bemutatásra.

dc-es-marvel-univerzum

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...