Főoldal Filmek Mozgó posztert kapott a The Predator
Filmek

Mozgó posztert kapott a The Predator

Bemutatták újra a múltkor látott The Predator posztert, de ezúttal már mozgókép formában.

643

Bemutatták újra a múltkor látott The Predator posztert, de ezúttal már mozgókép formában.

A londoni Brand Licensing Expora kilátogatók látták elsőként a The Predator-film poszterét, amit most a 20th Century Fox hivatalosan is bemutatott az interneten, azzal az apró módosítással, hogy mozgásban nézhetjük meg a főszereplőt a villámok között. A mozgó posztert a lap tetején éritek el.

Shane Black rendező korábban megerősítette, hogy az új rész hű marad a klasszikushoz, melyben az ő karaktere is otthagyta fogát. Black úgy fogalmazott, hogy a szkriptben található egy referencia arra, hogy a címben miért szerepel egyes szám, és hogy miért kapott R-besorolást a mozifilm. Sőt, most már azt is tudjuk, hogy az új rész a kertvárosban fog játszódni, ugyanakkor az is kiderült, hogy a rendező írótársával, Fred Dekkerrel hogyan kötötte össze az új részt a Ragadozó 2.-vel, ami bizonyos értelemben nem csak folytatása, de a sorozat újraindítása is lesz.

Az eredeti Ragadozó-filmet még 1987-ben mutatták be Arnold Schwarzenegger főszerepében és John McTiernan rendezésében. A filmben az amerikai hadsereg egy különleges szakaszát küldik a dzsungelbe, hogy politikusokat menekítsenek ki, azonban a túszok helyett egy idegen lényre bukkannak, ami az ő fejükre vadászik. Ezt a részt követte a Predator 2. 1990-ben, itt már az idegen Los Angelesben irtotta a rosszfiúkat, majd a 2000-es években a Foxnál új értelmet nyert a franchise, s útjára bocsátotta az Alien vs Predator szériát. 2010-ben Nimród Antal próbálkozott a Predators-szal, ami megint csak bukás lett, most pedig árgus szemekkel figyeljük, hogy Shane Black mire képes az ikonikussá vált gyilkológéppel.

A The Predator bemutatója 2018. augusztus 3-án lesz.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Olivia Munn
Filmek

Olivia Munn visszaemlékezett Bryan Singer furcsa viselkedésére az X-Men: Apokalipszis forgatásán

Bryan Singer több alkalommal is bizonyította, hogy csapnivaló filmrendező, majdhogynem lehetetlen vele...

Predator
Filmek

Rettentően ocsmány koncepciós rajz a The Predator-filmből

A legújabb koncepciós rajz egy közel hét végtagú szörnyet tárt fel a...