Főoldal Filmek Michael Peña megerősítette szerepét A Hangya folytatásában
Filmek

Michael Peña megerősítette szerepét A Hangya folytatásában

Pár napja még a színész úgy nyilatkozott, hogy nem kapott telefont, most viszont megerősítette, ő is ott lesz A Hangya és Darázsban.

733

Pár napja még a színész úgy nyilatkozott, hogy nem kapott telefont, most viszont megerősítette, ő is ott lesz A Hangya és Darázsban.

Peña új filmje a Bukós szakasz már a mozikban, így ennek apropóján több szaklap is utolérte a sztárt, ahol új filmjéről kérdezték, de természetesen arra is kíváncsiak voltak az újságírók, hogy a színész folytatja-e a Marvel Filmes Univerzumában. Nos, a LRM-nek adott interjújából kiderült, hogy jött az a bizonyos hívás, és ő is ott lesz jövőre:

A következő filmem az Extinction lesz, amit a Universal-lal közösen csinálunk. És ezután következik A Hangya második része.

Továbbra is kérdéses, hogy milyen formában tér vissza Luis, esetleg az általa vezetett csapatból kik mások térnek még vissza. De ez még a jövő zenéje, azonban érdekesség gyanánt még megemlítjük, hogy a legújabb pletykák szerint Jeremy Renner is ott lesz a filmben, habár ezt sem a stúdió, sem a színész egyelőre nem kommentálta.

A Hangya és Darázs bemutatója 2018. június 29-én lesz.

dc-es-marvel-univerzum

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Aliens vs. Avengers
Másvilág

A Marvel összeereszti a Bosszúállókat a Xenomorphokkal a képregényekben

Már nagyon várták a rajongók, hogy a Bosszúállók és a Xenomorph összecsapjon.

Pókember: Idegenben
Filmek

Kitűzték a Pókember 4. forgatásának időpontját, de ki lesz a rendezője?

Ki lesz Jon Watts utódja a Pókember 4. rendezői székében?