Főoldal Filmek Logan néven kell keresnünk majd a harmadik Farkas filmet
Filmek

Logan néven kell keresnünk majd a harmadik Farkas filmet

A hivatalos Farkas Facebook oldalon jelent meg egy kép, mely a film címét is jelenti.

769

A hivatalos Farkas Facebook oldalon jelent meg egy kép, mely a film címét is jelenti.

Több változat is megjelent már, hogy milyen néven érkezik az utolsó Hugh Jackman-féle Farkas film a mozikba, míg percekkel ezelőtt meg nem érkezett a poszter, fénykép a közösségi falon, melyen csak egyszerűen Logan-nek nevezik a filmet. Na, mindenre számítottunk, csak erre nem, de szerintünk senki sem.

A képen Farkas, és egy kisgyermek keze látható, a Logan név, és a premier napja (2017. március 3.) látható. A legérdekesebb azonban az, hogy több sérülést is felfedezhetünk Farkas karján, ami előrevetítheti, hogy mennyire kemény, és vad csatát vívott ellenfelével. A szivárogtatások során több bizonyítékot is kaptunk, hogy a harmadik rész az Old Man Logan képregényt fogja feldolgozni, s amolyan időutazót tölt be a film főszereplője. Természetesen a stúdió hivatalosan nem erősítette meg, hogy mit látunk majd a filmben, de talán végre most a film címéről lehullt a lepel.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Deadpool & Rozsomák
Filmek

A TheVR csapata bejelentette a Deadpool & Wolverine hivatalos magyar címét

A TheVR-os srácok ma reggel bejelentették, milyen magyar címmel érkezik Deadpool és...

Deadpool & Rozsomák
BREAKINGElőzetesek

Őrületes lett a Deadpool és Rozsomák előzetese, amit úgy vártunk, mint a Messiást

Deadpool kapta a legtöbb szerepet az előzetesben, de a végén Rozsomák is...