Láttunk 15 percet a Páncélba zárt szellemből

A stúdió és a hazai filmforgalmazó, a UIP-Duna Film bemutatta a Páncélba zárt szellem első 15 percét.

A stúdió és a hazai filmforgalmazó, a UIP-Duna Film bemutatta a Páncélba zárt szellem első 15 percét.

Nem mindennapi élményben volt részünk ma, hiszen két héttel a premier előtt kaptunk 15 percet a Scarlett Johansson főszereplésében készült Páncélba zárt szellem japán manga filmes adaptációjából, amit meg is oszthatunk most veletek.

Túlzottan sok mindent nem lehet bemutatni 15 percben, és abban is főként olyan részeket adtak el teljes egészében, amiket az előzetesekben és TV Spotokban már bemutattak. A film lényegében egy eredettörténet lesz. A mai képsorokban láthattuk a teremtést, azt, hogy miként születik meg a human-kyborg, az Őrnagy. De akciójelenetben is volt szerencsénk belekóstolni. Előzetesekben sem csalódtunk, és ezt a mai előadás is megerősítette: a látványra nem lesz panasz. Habár nagyon nehéz bármi komoly következtetést levonni a mai előadásból, mindössze csak töredéke volt a teljes mozifilmnek, így csak óvatosan merjük kijelenteni, hogy remek.

Eddig észbontó, amit láttunk a filmből, s reméljük majd a hivatalos sajtóbemutató után is azt fogjuk mondani: a hangulata tökéletes, a főszereplőt eltalálták, mintha szó szerint Scarlett Johansson-ra öntötték volna ezt a szerepet. Addig is, míg várjuk a bemutatót, a lap tetején nézzétek meg a film előzetesét.

A Páncélba zárt szellem hazai bemutatója 2017. március 30-án lesz.

Total
0
Shares
Previous Article

James Gunn megerősítette A galaxis őrzői vol. 3. részét, és beszélt a megjelenésükről a Végtelen Háborúban

Next Article

Adam Cozad lehet a Suicide Squad 2 írója

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!