Kurt Russell is megmutatta magát az Őrzők új fényképén

Végre láthatjuk Kurt Russell-t is filmben, aki Űrlord apját fogja majd játszani A galaxis őrzői vol. 2. filmben.

Végre láthatjuk Kurt Russell-t is filmben, aki Űrlord apját fogja majd játszani A galaxis őrzői vol. 2. filmben.

Játékfigura képében már múlt héten láttuk Ego-t, de eddig élőszereplős alakjáról sokat nem tudtunk, de hála egy beszélgetés előzménynek, most először láthatjuk a sztár által megformált Élő Bolygót. (Ego a képregényben szó szerint egy élő bolygó, aki ha akar emberi alakot is tud ölteni.)

A közzétett kép szinte pont úgy fest, mint a játékfigura:

, sőt szinte azonos azzal a jelmezzel is, amit a tavalyi Comic-Con-on láthattunk:

, és akkor íme a kép, ami az elrendezésből és ikonokból arra enged következtetni, hogy Snapchat-ből származik:

Sok minden elhangzott már Kurt Russell karakteréről az elmúlt időben, köztük olyan dolgok is, hogy potenciálisan gonosz szerepet tölthet majd be A galaxis őrzői vol. 2.-ben – hivatalosan semmit sem erősítettek meg. A stúdió és James Gunn rendező korábban elmondták, hogy szándékosan hagyták ki a karaktert az előzetesekből és TV Spot-okból, és helyette inkább az új csapatra összpontosítottak – ahogy az eredeti történetben úgy a filmben is Őrzőnek áll Yondu (Michael Rooker).

Nem sokkal korábban számoltunk be arról, hogy kedden érkezni fog az új trailer a filmhez, s talán abban, főleg az után, hogy kikerült az első kép Ego-ról, az Elő Bolygót is megpillanthatjuk a többiek mellett. A showban Űrlord (Chris Pratt) fogja felvezetni az előzetest, vélhetően neki mindennél nagyobb szerep jut majd a videóban. Talán egymás mellett látjuk majd az apát és fiát?

A galaxis őrzői vol. 2. bemutatója 2017. május 4-én lesz a hazai mozikban.

dc-es-marvel-univerzum

Total
0
Shares
Previous Article

Február 28-án érkezik az új A galaxis őrzői vol. 2. előzetes

Next Article

Bryce Dallas Howard becsekkolt, már forog a Jurassic World 2

Related Posts