Főoldal Filmek Kevin Feige megerősítette, hogy számos karakter búcsúját jelenti a Bosszúállók 4.
Filmek

Kevin Feige megerősítette, hogy számos karakter búcsúját jelenti a Bosszúállók 4.

A Marvel Studios elnöke megerősítette, hogy a Bosszúállók 4.-gyel egy új korszak kezdődik, ami sok karakter búcsúját is jelenti egyben.

637

A Marvel Studios elnöke megerősítette, hogy a Bosszúállók 4.-gyel egy új korszak kezdődik, ami sok karakter búcsúját is jelenti egyben.

Kevin Feige úgy fogalmazott, hogy a Bosszúállók 4.-et felfoghatjuk a Marvel Moziverzum fináléjának, és valami újnak a kezdetét, melyben a tervek szerint további húsz filmet készítenek.

A Vanity Fair volt oly szerencsés, és betekintést kapott a Bosszúállók 4. forgatásába. A lap korábban készített interjút Chris Hemsworth-tal, aki akkor elmondta, hogy rendkívül nagy fontossággal bír a negyedik Bosszúállók-film, hiszen ez lesz a színész számára az utolsó alkalom, mikor együtt dolgozhatnak.

Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ez lesz az utolsó alkalom, amikor együtt lógunk.

Erre utaló kijelentések már Kevin Feige száját is elhagyták, hiszen a múltban többször is elmondta a Bosszúállók 4.-ről, hogy

A film olyan dolgokat hozhat, amiket sohasem láttunk a képregényfilmekben: egy finálét.

Megerősítést nyert újfent, hogy sajnos sokan nem fogják túlélni a Thanos-szal vívott ádáz küzdelmet, de a Marvel első számú embere hozzátette, hogy a negyedik rész két részre osztja a Marvel Moziverzumot: mi történt előtte, és mi következik:

Két különböző időszak lesz. Minden, ami a Bosszúállók 4. előtt történt, s minden, ami azután. Tudom, hogy nem úgy fog alakulni, ahogy azt az emberek várnák.

Bob Iger, a Disney elnöke korábban úgy fogalmazott, hogy nagy örömmel követik nyomon a Marvel Moziverzum gyarapodását, és folyamatosan keresik az újabb és újabb lehetőségeket, melyekkel még nagyszerűbbé tehetik:

Olyan világokat keresünk, melyek teljesen függetlenek – térben vagy időben – azoktól a világoktól, melyekre már tettünk látogatást.

Nehéz szavakat találni a Disney univerzumára, hiszen a filmtörténelemben még nem volt példa arra, amit felépítettek a Marvel Moziverzumban. A harmadik fázissal összesen 22 filmünk lesz, de már tudjuk, hogy további 20 filmmel kell számolni, melyek egy teljesen különböző világban játszódnak, főszereplői pedig Pókember, Marvel kapitány vagy éppen Fekete Párduc lehetnek.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események