Főoldal Filmek Kevin Feige elárulta, hogy a Venom-film részese lesz-e az MCU-nak
Filmek

Kevin Feige elárulta, hogy a Venom-film részese lesz-e az MCU-nak

Végre megszólalt a Marvel Filmes Univerzum elnöke, Kevin Feige, aki eloszlatta a Venom-film körül keringő pletykákat.

710

Végre megszólalt a Marvel Filmes Univerzum elnöke, Kevin Feige, aki eloszlatta a Venom-film körül keringő pletykákat.

Azóta, hogy a Sony bejelentette, hogy egy önálló Venom részen törik a fejüket – azóta már megerősítették, hogy a filmet hamarosan forgatni kezdik, és főszerepben Tom Hardyt láthatjuk – azon kezdtek el agyalni a rajongók, hogy vajon illeszkedni fog-e a Marvel Filmes Univerzumába, esetleg Pókemberrel is találkozhatunk, de most Feige tisztázta a dolgokat.

Sok éves próbálkozások után 2015-ben a Sony Pictures belátta, hogy nem működik a Pókember franchise, nem tudnak maradandó filmet kreálni, s inkább a képregényhős tulajdonosától, a Marveltől kérnek segítséget. Így született meg az a titkos egyezség, ami értelmében a két stúdió közös filmet rendez, s Póki benne lehet az MCU-ban. Ezek után döntött úgy a Sony, hogy előveszik a fiókok mélyén lapuló Venom és Sinister Six terveket, és saját univerzumot épít – amúgy is mindenki azon töri a fejét most. De vajon működhet Tom Hardyval, mint Eddie Brock szerepében a film? Egy biztos, nem lesz kapcsolat Venom és a Marvel Moziverzum között.

Eddig nincs olyan terv, hogy Venom benne lenne a Marvel Moziverzumban. Ez a Sony projektje.

Kíváncsian várjuk, hogy mit hoznak ki most, és hogy teremtik a falmászó egyik legnagyobb ellenfelét, akiről közismert, hogy egykor még a barátságos és közkedvelt Pókembert is megfertőzte. A Venom-film 2018. október 5-én kerül az amerikai mozikba.

dc-es-marvel-univerzum

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

2 Hozzászólások

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Aliens vs. Avengers
Másvilág

A Marvel összeereszti a Bosszúállókat a Xenomorphokkal a képregényekben

Már nagyon várták a rajongók, hogy a Bosszúállók és a Xenomorph összecsapjon.

Pókember: Idegenben
Filmek

Kitűzték a Pókember 4. forgatásának időpontját, de ki lesz a rendezője?

Ki lesz Jon Watts utódja a Pókember 4. rendezői székében?

CinemaCon Sony Pictures
Filmek

CinemaCon: Sony Pictures nélkül kezdődött az idei rendezvény

Érdeklődés hiányában elmaradt a Sony Pictures előadása a CinemaConon.