Főoldal Filmek Júniustól forog A Hangya és Darázs
Filmek

Júniustól forog A Hangya és Darázs

A stúdiótól hivatalosan is megerősítették, hogy a nyár első hónapjától forgatják A Hangya második részét, melyben Darázs is fontos szerepet kap.

643

A stúdiótól hivatalosan is megerősítették, hogy a nyár első hónapjától forgatják A Hangya második részét, melyben Darázs is fontos szerepet kap.

Az év elején még arról beszéltek, hogy a második részt csak júliusban kezdik forgatni, viszont most a Marvel Studiostól, Kevin Feige elmondta, hogy A Hangya-folytatásán június elején kezdenek dolgozni.

Feltéve, hogy minden rendben lesz, akkor a Hangya és Darázs filmet júniusban kezdjük forgatni.

Peyton Reed rendező a Collidernek adott interjújában mesélt Evangeline Lilly szerepéről is a filmben. Elmondása alapján sokkal nagyobb feladatot kap a második részben – ahogy tükrözi ezt a filmcím is. Reed arról is beszélt, hogy Darázs szerepe pont annyira lesz fontos a történetben, mint magának az igazi főszereplőnek, Scott Langnak (Paul Rudd).

Ez valami olyasmi, amire izgatottan várunk. Képrajongóként mindig is úgy gondoltam, hogy Hangya és Darázs egy csapat, és egy csomó tényezőt mutatunk be a második filmben, mint azt, hogyan dolgoznak össze, valamint milyen a személyes és a szakmai kapcsolatuk. Nagyon izgalmas lesz látni Hope van Dyne-t teljes szerelésben a filmben. Igaz, hogy bemutattuk már a karaktert, de úgy értem, hogy nem láttuk erejét és mást sem, éppen ezért nem fogok finomkodni vele. Annyira lesz ez az ő filmje, mint Scott Langé.

A hírhez hozzátartozik továbbá, hogy a napokban erősítették David Dastmalchian karakterének visszatérését Michael Peña csapatában. A csapatból két tagot már bejelentettek, most már tényleg csak T.I. szerepét kell hivatalossá tenni.

A Hangya és Darázs tengerentúli bemutatója 2018. július 6-án lesz.

dc-es-marvel-univerzum

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Sólyomszem
Filmek

Florence Pugh körbevitt minket a Mennydörgők forgatásán

Láttuk a Mennydörgők első jelenetét a filmből, változott a filmcím és még...

Marvel 1943: Rise of Hydra
Játékok

Bemutatkozott a Marvel 1943: Rise of Hydra videójáték

Amerika Kapitány és Fekete Párduc második világháborús kalandja 2025-ben érkezik.