Főoldal Filmek John Boyega munkába állt a Tűzgyűrű 2 forgatásán
Filmek

John Boyega munkába állt a Tűzgyűrű 2 forgatásán

Úgy látszik, hogy nagy erőkkel folynak a munkák a Tűzgyűrű folytatásán, ahol Idris Elba és John Boyega is megjelent már.

637

Úgy látszik, hogy nagy erőkkel folynak a munkák a Tűzgyűrű folytatásán, ahol Idris Elba és John Boyega is megjelent már.

2013-ban Guillermo del Toro által rendezett fantazi filmjének, a Tűzgyűrűnek folytatásának munkálatai már javában tartanak, melyről tegnap kiszivárogtak az első képek is. A most leigazolt John Boyega-ról készült képeket Twitteren osztották meg a nagyérdemű közönséggel:

Boyega-nak eddig nem volt lehetősége „magára öltenie” az emberek által épített Mecha-t (jaeger-t), de civilben már láthattuk – öltözete valahol a Star Wars: Az ébredő Erős Finn és Idegen arcokos Moses karaktere között van. Egy csapat paparazzi szúrta ki az egyik jelenetben a színészt, aki láthatóan éppen keres valamit. A pletykák szerint Boyega valamiféle vezetői szerepet tölt majd be a Tűzgyűrű 2.-ben. A lehetséges forgatókönyvben szerepel, hogy a szörnyek (Kaiju-k) leromboltak mindent a Földön, emiatt az emberek kisebb falvakba, utcákra kényszerültek, és az így kialakult csoportok egyik vezetője lesz majd a filmben Boyega karaktere.

A fent leírt forgatókönyv csak pletyka, nem megerősített, ugyanis továbbra sincs arról hír, hogy Stracker (Idris Elba) fia (John Boyega) milyen szerepet tölt majd be a filmben, talán az apja nyomdokaiba lép? Az is elképzelhető, hogy felkeresi majd a második részben Hannibal Chau-t (Ron Perlman), de ezek mind-mind csak találgatások.

Guillermo del Toro rendezőt váltó Steven S. DeKnight Pacific Rim: Uprising 2018. február 23-án érkezik az amerikai mozikba.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Az eltérített járat
Sorozatok

Az Apple TV megrendelte Irdis Elba sorozatának, Az eltérített járatnak a 2. évadát

Az eltérített járat 1. évada nagy sikert aratott, az Apple TV megrendelte...

Daredevil
Sorozatok

Az eredeti Daredevil showrunnerje szerint a Disney átver mindenkit

A Disney kiskapukkal próbálja kijátszani a szakszervezetet, és a Daredevil egykori showrunnerje...

Finn
Filmek

John Boyega nyitott rá, hogy visszatérjen a Star Wars messzi-messzi galaxisába

John Boyega miután elküldte a Disney vezetőit a búsba télen, most nyitott...