Főoldal Filmek Jeremy Renner megerősítette szerepét a Bosszúállók: Végtelen háborúban
Filmek

Jeremy Renner megerősítette szerepét a Bosszúállók: Végtelen háborúban

A színész megerősítette, hogy Sólyomszem is szembesszáll Thanos-szal a következő Bosszúállók részben.

864

A színész megerősítette, hogy Sólyomszem is szembesszáll Thanos-szal a következő Bosszúállók részben.

Elfelejthetjük azt, amit láttunk az Amerika kapitány: Polgárháborúban, miszerint Clint Bargon, azaz Sólyomszem visszavonul, és békésen élhet családjával, ugyanis egy friss interjúban elmondta az őt alakító színész, hogy visszatér a folytatásban. A Collider készített egy beszélgetést az Érkezés film sztárjával, aki megerősítette, hogy visszatér majd a Bosszúállók: Végtelen háborúban. A program igen sűrű lesz, hiszen kéz a kézben fogják rögzíteni a Bosszúállók harmadik és negyedik részét, ez viszont így kizárhatja annak esélyét, hogy a Mission: Impossible 6-ban szerepeljen a Renner. A feltett kérdésekre, illetve, hogy kihagyja-e Christopher McQuarrie filmjét a következőt mondta:

Nem vagyok biztos benne, hogy mi fog történni. Tudom, hogy nagyon szeretnének a szerepre, de még nem beszéltem Tommal erről. Tudom, hogy lehetnek ütközések a forgatások miatt, így nem merem teljesen kijelenteni, hogy benne leszek az MI6-ban. Sok időmet elveszi majd a Bosszúállók jövőre, de remélem, hogy a bandával együtt térhetek vissza a Mission: Impossible-ben is, mert nagyon szeretném.

A színészen érződik, hogy nincs megelégedve a Mission: Impossible – Titkos nemzet filmben kapott szerepével, így érdekes lesz látni, hogy milyen tényezők fogják befolyásolni a visszatérését. Tartsuk szem előtt azt is, hogy egy időben nagyon úgy festett, hogy Jeremy Renner átveszi a franchise-t Tom Cruise-tól, amire végül nem került sor. A színész ettől mintha kicsit frusztrált lenne, és úgy érzi, hogy Tom Cruise mellett csak cameo szerep jutna neki. Sajnos teljesen jól látja a dolgokat, szerepe hiába szórakoztató, és jó, Cruise mellett ő csak másodhegedűs lehet a folytatásban is.

A Bosszúállók forgatása már november végén elkezdődik, és a tervek szerint bő kilenc hónapig fog tartani.

dc-es-marvel-univerzum

Szerző
Czanik Gergely

A DC és Marvel Multiverzum egyik adminja vagyok. Továbbá a YouTube csatornánkra igyekszem jobbnál-jobb videókat gyártani.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események