Főoldal Filmek James Gunn utalt A galaxis őrzői vol. 3. bemutatójára
Filmek

James Gunn utalt A galaxis őrzői vol. 3. bemutatójára

Hozzánk még csak a héten futott be A galaxis őrzői-folytatása, de a rendező már a harmadik részen dolgozik.

663

Hozzánk még csak a héten futott be A galaxis őrzői-folytatása, de a rendező már a harmadik részen dolgozik.

A csütörtököt azzal a bejelentéssel indítottuk, hogy James Gunn rendező már el is kezdett dolgozni az újabb Marvel-folytatáson, méghozzá A galaxis őrzői vol. 3.-on. Tegnap azonban Gunn újabb bejelentést tett – szép hosszú levelet a hivatalos Facebook-oldalán találjátok meg -, melyben utalást tett, hogy az Őrzők mikor térnek vissza a mozikban, hogy harmadszor is megmentsék a galaxist. Gunn a következő szavakkal zárta levelét:

Mindannyiótokat szeretem, és az elkövetkező három évben is veletek tartok, hiszen elkészítjük a Vol. 3.-at.

Ez nagyon úgy hangzik, mint ha A galaxis őrzői vol. 3.-at 2020-ban mutatnák be, mely összhangban lenne a korábbi részek premierjével is, ugyanis az első rész még 2014-ben (augusztus 1-én) mutatkozott be és három év elteltével a második épp múlt héten, 2017. május 4-én. Akkor jöhet 2020-ban a harmadik rész?

A Marvel Studios listáján eddig három ismeretlen film szerepel 2020-ra, ezek közül egyet 2020. május 1-én, 2020. augusztus 7-én és az utolsót 2020. november 6-án tervezik bemutatni, így könnyen elképzelhető, hogy az egyik épp a Vol. 3. lesz.

dc-es-marvel-univerzum

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Sólyomszem
Filmek

Florence Pugh körbevitt minket a Mennydörgők forgatásán

Láttuk a Mennydörgők első jelenetét a filmből, változott a filmcím és még...

Marvel 1943: Rise of Hydra
Játékok

Bemutatkozott a Marvel 1943: Rise of Hydra videójáték

Amerika Kapitány és Fekete Párduc második világháborús kalandja 2025-ben érkezik.