J.J. Abrams gondozásában jöhet az új Constantine-film

Újra láthatjuk majd a legendás karaktert.

Azt már jó ideje tudjuk, hogy az HBO Max komolyan tervez a Justice League Dark elnevezésű univerzum karaktereivel, most pedig a Warner Bros. is tenne egy komolyabb lépést ebbe az irányba, ugyanis a The Direct nevű lap iparági forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy Costantine karaktere külön filmet is kaphat a stúdió égisze alatt. A munkálatokat J.J. Abrams (többek között Star Wars, Star Trek, Super 8) produkciós cége, a Bad Robot felügyelheti, maga Abrams pedig producerként lesz jelen. A The Direct a továbbiakat árulta még el a projekttel kapcsolatban:

Ez a projekt hasonló hangvételben fog elkészülni, mint a szintén a cég égisze alatt készülő Justice League Dark-széria, illetőleg a szintén tervben lévő Zatanna-film.

Arról egyelőre semmilyen információ nem áll rendelkezésünkre, hogy ez egy közvetlen folytatás lesz-e, vagy a terv az, hogy a készítők teljesen a nulláról induljanak. Ebből pedig már következik a másik kulcskérdés, hogy a nagy népszerűségnek örvendő Keanu Reeves vajon 2005 után visszatérhet-e a szerepbe (partnerei az akkori filmben Rachel Weisz, Dijmon Hounsou és Shia LaBeouf voltak), vagy a jelenleg a Legend of Tomorrow-ban kulcsszerepet játszó Matt Ryan kaphatja meg az új, egész estés film lehetőségét, vagy esetleg egy teljesen új színész csatlakozik majd a franchise-hoz.

Természetesen bármilyen új információ lát napvilágot a projekttel kapcsolatban, mi a lehető leggyorsabban beszámolunk majd róla.

Total
4
Shares

Leave a Reply

Previous Article
Uncharted

Az Uncharted szinkronszínésze nem hinné, hogy közvetlen a videojáték-sorozatot adaptálják

Next Article
AMC

A közvéleménykutatók szerint az amerikaiak többsége nem hajlandó beülni a mozikba az újranyitás után

Related Posts