Főoldal Filmek A Han Solo-filmben láthatjuk az első nőnemű droidot a Star Wars franchise-ban?
Filmek

A Han Solo-filmben láthatjuk az első nőnemű droidot a Star Wars franchise-ban?

Megannyi droiddal találkoztunk már a Csillagok háborújában, de mind-mind férfi hangon szólalt meg. Mikor érkezik az első női droid?

690

Megannyi droiddal találkoztunk már a Csillagok háborújában, de mind-mind férfi hangon szólalt meg. Mikor érkezik az első női droid?

Ugye eddig ti sem gondoltátok, hogy a droidok között is vannak nemek? A Star Wars-filmekben különböző droidokkal találkoztunk az elmúlt években. Ott voltak az eredeti trilógiában R2-D2 és C-3PO, majd jött tavaly Az ébredő Erő, melyben egy új külsővel, de még nagyobb humorral megáldott kis droiddal, BB-8-tel találkoztunk, de ne feledkezzünk meg a tavalyi Zsivány Egyesről sem, hiszen abban K-2SO-t láttuk. Mindben droidban egy közös jellemző volt: férfi hangon szólaltak meg.

Réges-régről tudjuk, hogy R2-nak nincs igazán neme. J.J. Abrams rendező egy interjúban elmondta, hogy a hetedik rész kedvenc droidja, BB-8 R2-val ellentétben hímnemű, még úgy is, hogy emberi nyelven nem lehet érteni a kishavert. Azon kezdtünk el tanakodni, hogy vajon a következő filmben találkozhatunk-e női droiddal? Nos, úgy fest, hogy a Meet the Movie Press egy forrása ezt megerősítette, és a jövő évben érkező Han Solo: A Star Wars Story filmben először találkozhatunk női nemű droiddal.

Múlt héten érkeztek hírek arról, hogy a Fleabag sztárját, Phoebe Waller-Bridge-ot szerződtették egy CGI szerepre. Akkor még nem lehetett tudni, hogy milyen feladat jut ki neki, de tudni vélik, hogy ő játszhatja az első női droidot a franchise történelmében. A karakter nevét egyelőre nem tudni. Milyen külsőt kap majd a női droid, csak hangban, vagy külsőben is nő lesz? Esetleg lesznek mellei is? Ha igen, milyen funkciót tölthetnek be egy droidon? A filmekben látott mechanikus gépek mind személyiségben, mind pedig dizájnban különböztek egymástól, bár C-3PO és K-2SO mutatott hasonlóságot, és jó eséllyel a női droid is hasonlóan fog kinézni. A Tracking Board újságírója is megerősítette, hogy Waller-Bridge lesz a Star Wars első női droidja. Eddig sem a Disney, sem a Lucasfilm hivatalosan nem erősítette meg hivatalosan.

Sokan gondolják úgy, hogy a Star Wars: Baljós árnyakban látott TC-14 valójában egy női fémlény volt, ugyanakkor a droid John Fensom-tól kölcsönözte hangját. De ott vannak még A klónok háborújából megismert BD-3000 és Bettie-Bot VJ is, akikről szintén úgy tartják, hogy csajok lehettek. Picit sántítanak a dolgok, ám azt mindenképp elmondhatjuk Phoebe Waller-Bridge-ról, hogy ő lehet az első élőszereplős Star Wars-film női droidja hangban és testben – ha igazak a hírek.

A Han Solo: A Star Wars Story mozi tervek szerint 2018 májusában érkezik a mozikba.

star-wars-hungary

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Disney+
Filmek

Bezöldült a Disney+ logója, de milyen okkal cserélték le a Disney-kéket?

Frissült a Disney+, az új logó mellett tartalmi változásokat is kapnak a...

Az akolitus
Sorozatok

A negatív reakció ellenére megdöntötte a Lucasfilm nézettségi rekordját Az akolitus

Ezt nektek emberek! A negatív hullám ellenére Az akolitus nézettségi rekordot döntött.