Főoldal Filmek Ben Affleck megerősítette, még mindig ő játssza Batman-t a rebootban
Filmek

Ben Affleck megerősítette, még mindig ő játssza Batman-t a rebootban

Tegnap véget vetettek a komédiának, és bejelentették, hogy Matt Reeves rendezi a következő Denevérember mozit.

751

Tegnap véget vetettek a komédiának, és bejelentették, hogy Matt Reeves rendezi a következő Denevérember mozit.

Habár csütörtök este megtörtént a nagy bejelentés, egy részletre akkor sem derült fény, mégpedig, hogy mi lesz a főszereplővel, ki fogja játszani. Több spekuláció is megjelent az elmúlt hetekben, melyekben olyanokról lehetett olvasni, hogy Affleck direktori lemondása után esetleg a főszereptől is megválhat. A színész megszólalt, és közösségi falán intette nyugalomra a rajongókat, ráadásul egy képpel üdvözölte az új rendezőt a Batbarlangban. (Nem tudni, hogy a Batman Superman ellenből vagy Az Igazság Ligájából készült.)

Az elmúlt hónapokban igen hangos volt a sajtó a The Batman-film révén, szinte már odáig fajultak a dolgok, hogy többen is Ben Affleck távozását gondolták. Úgy vélték, hogy Az Igazság Ligája idei filmje lehet az utolsó, melyben Batman-t játszik a DC Comics-nak és a Warner Bros. stúdiónak. Ezt most a fenti tweetben megcáfolta, 100%-ban ő lesz a következő években a Sötét Lovag.

A tegnapi sajtóközlemény után még mi is azon kezdtünk el agyalni, hogy vajon miért hagyták ki Ben Affleck nevét, nem tettek utalást a szerepére, sőt még Matt Reeves-t producernek is kinevezték. A színész a médiában soha sem utalt arra, hogy esetleg meghátrálna, és átadná a szerepet másnak, és valószínűsíthető, hogy a jövőben sem lesz ez máshogy. A távozásáról szóló hírek pusztán pletykák voltak, alaptalanok és tévesek.

Matt Reeves jelenleg még A majmok bolygója: Háború film utómunkáival van elfoglalva, így leghamarabb nyártól tud a The Batman-nel foglalkozni. Erős a gyanúnk, hogy csak 2019-ben érkezik az önálló Batman.

dc-es-marvel-univerzum

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...