A Lucasfilm hétfőn kiadta az Andor című Star Wars-sorozat második évadának első előzetesét, mely rendkívül pörgősre és hangulatosra sikeredett. A sűrű vágások közepette viszont jó eséllyel egy olyan esemény képkockáit láthatjuk, mely egy meghatározó mozzanat a lázadók és a Galaktikus Birodalom közötti harcban.
Röviden:
- Az Andor második évada bemutathatja a ghormani mészárlást.
- Ennek nyomán jött létre a már filmekben is látott Lázadók Szövetsége.
- Az Andor második évada április 22-én indul.

Az említett jelenetben egy teret láthatunk, ahol (feltehetőleg) Cassian egy táskát visz, a későbbiekben pedig égő épületdarabokat, menekülő civileket, és kérdés nélkül mindenkire tüzelő rohamosztagosokat láthatunk ugyanitt. Nem kizárt, hogy valamely környező épületben egy fontos birodalmi bürokrata tartózkodott, Andor pedig ellene próbált merényletet végrehajtani, méghozzá bomba segítségével.
Az események ezután minden bizonnyal olyan módon eszkalálódnak, hogy a rohamosztagosok valami miatt a civilek közé lőnek. Noha ez esetben a helyszín egyáltalán nem egyértelmű, de valamiféle tüntetést láthatunk az előzetesben. Ha ez mind egy helyen történik, akkor könnyen elképzelhető, hogy a bomba robbanása után a birodalmiak azért lőnek a tüntető tömegbe, mert nekik tulajdonítják a merényletkísérletet. Ha valóban erről van szó, hallottunk már korábban egy eseményről a kánonban, melyre rendkívüli módon illik ez a leírás. Ez nem más, mint az úgynevezett ghormani mészárlás, ahol szintén tüntető civilek közé lőttek a rohamosztagosok.

Hogy miért gondolhatjuk, hogy ezt az esemény láthatjuk az Andorban? Nos azért, mert a Lázadók sorozatban éppen ennek hatására lépett elő Mon Mothma, nyíltan felvállalva, hogy szembeszegül a Birodalommal, és felszólította az egyes lázadó sejteket az együttműködésre. Ennek nyomán jött létre a már filmekben is látott Lázadók Szövetsége, melyből csak néhány sejt, egyebek mellett Saw Gerrera partizánjai maradtak ki, mivel a férfi túl puhának tartotta Mon Mothma eszközeit. Ez az esemény ráadásul az Andor második évadának idején, a yavini csata előtt 2 évvel történt, Mon Mothma pedig ugyebár ennek a sorozatnak is kulcsfontosságú szereplője.

Korábbi történetekben, például a Lázadás hajnala című regényben láthattuk már, hogy Saw nem riad vissza a civil áldozatoktól sem akciói során. Ezen túl az első évad fontos része volt az, hogy Luthen is kapcsolatban áll vele, aki pedig Cassian kontaktja a lázadókkal. Mindezt figyelembe véve az sem elképzelhetetlen, hogy Luthen megbízásából éppen Saw Gerrera partizánjaival közösen hajtja végre Cassian ezt a merényletet, ami a mészárláshoz vezet. Ez máris egyike lenne azoknak a szörnyű dolgoknak, amit Andor megtett a lázadásért, amire a Zsivány Egyesben hivatkozik. Emellett ez lehet az egyik oka annak is, hogy végül inkább a Lázadók Szövetsége, semmint Saw Gerrera partizánjai közé áll be, és a Zsivány Egyesben is bizalmatlan a férfi felé.
Az Andor második évada április 22-én indul a Disney+ felületén, és a szokásos megjelenési struktúrával ellentétben ezúttal 3 epizódonként követhetjük majd nyomon a 12 részes szezon alakulását, mely etapok között kronológiailag 1-1 év időugrás várható a történetben.
Szólj hozzá!