A családi horror mókával csak egy a baj: a családnak nem feltétlen móka a horror.
A Libabőr egy Amerikában rendkívül sikeres gyerekkönyv sorozat adoptációja, 5 év alatt 62 (!) könyvet publikáltak belőle a kilencvenes évek közepén. Szóval volt miből válogatni mikor elkészítették a 2015-ös első rész folytatását. Az első film 60 millió dollárból 150 millió dollárt keresett, tehát nem volt egy bombasiker, de legalább nem bukott, ahogy a gyártó Sony többi franchise kísérlete szokott. Így a fele gázsiból készítették el a folytatást, ez látszik is a filmen, de erről majd később.
A történet szerint két a suliban szekált srác, egy elhagyatott ház lomtalanításakor (plothole: ki hívta fel őket?), talál egy könyvet amit nem szabadna kinyitniuk egy olyan szöveggel amit nem lenne szabad felolvasniuk erre megjelenik egy játék baba akit biztos, hogy nem kéne magukkal vinniük.
Persze egy filmben vagyunk, és nem lenne film, ha logikusan gondolkoznának a szereplők, de ezzel nincs is baj, ez hozzá tartozik a kifigurázni kívánt műfaj kliséihez. És ezzel nem is lenne baj, ha akarnának bárminek is a paródiája lenni. De nem forgatják ki a toposzokat, csak bemutatják. De természetesen úgy, hogy a korhatárba beleférjenek. Olyan mintha egy amatőr focimeccset néznénk. A szabályok és a keretek ugyanazok, csak az intenzitás foka van lecsavarva. Az amatőr focimeccsen mondjuk ezerszer nagyobb tétje és súlya van a dolgoknak, mint ebben a filmben.
És attól, hogy gyerekek a célcsoport még igazán lehetne súlya és tétje a cselekedeteknek és történéseknek. Ha már a célcsoportnál tartunk: a film 12-es besorolást kapott, de szerintem 12 éven felülieket nem feltétlen szórakoztat a film. Egy percig se unalmas, gyorsan elrepül, nem arról van szó: egyszerűen szerintem az alkotók is a fiatalabbakra szabták a filmjüket. A számításba azonban hiba csúszott: A baba. Mert Pepi, a baba ritka ijesztő teremtmény. Itt térnék rá a büdzsére: nagyon gagyi minden cgi, igazán rajzfilmszerű, de ez csak előnyére válik a mozinak. Addig se ijeszti halálra a kisgyerekeket a sok szörny. De még így is Pepi nagyon ijesztő tud lenni, főleg mert teljesen érthető a motivációja és csak segíteni akar választott családján. Még ha elég beteg és borzalmas módokon teszi is.
És őszintén szólva, azontúl hogy a félelmeinket le kell és le lehet győzni, nem tudom mit kaphatnak tanulságként a család legkisebb tagjai a filmtől. Mert a másik tanulságból kilóg a lóláb, hisz a főszereplő lány ugyanazt akarja, mint Pepi. Akkor annyi a tanulság, hogy ne legyél egy elátkozott baba túlvilági erőkkel és zaklatási hajlammal, hanem csak egy átlagos tinédzser? De az is lehet, hogy ezzel jobb nem is foglalkozni, mert ha az ember lánya-fia csak kikapcsolja az agyát, egy egyszernézős, könnyed családi filmet kap. Egy igazán jó poén van benne, de az legalább idézhető. Több ilyen poén kellett volna bele.
És hogy alakult a szerepleosztás? Nos, az abszolút telitalálat az Azból is ismert Jeremy Ray Taylor, szórakoztató nézni a játékát és rendkívül természetes. Ken Jeong is üde színfolt, őt öröm mindig látni, kár hogy nem szerepelt többet. Valószínű ugyanúgy financiális okai voltak annak, hogy szűk a szerepe, ahogy az előző részből visszatérő Jack Black is szinte cameo szerepre lett lefokozva. A többiek nem hoznak borzalmas alakításokat, de jókat se. Érdekesség, hogy a film rendezője, Ari Sandel Oscar-díjas. Igaz, egy 13 évvel ezelőtti rövidfilmjéért kapta, de akkor is Oscar-díjas.
VÉGSZÓ
A Libabőr második részére bevonzhat minket a halloweeni hangulat, igazából egy ártalmatlan családi szórakozás, az jó kérdés milyen korosztálynak, jobb ha a gyerekek megnézik az előzetest, mielőtt jegyet váltanak rá.
Szólj hozzá!