Az egyik legtökéletesebb remake, amit Hollywood valaha készített, még úgy is, ha olykor kikacsingat az eredeti anime mögül.
Valahol a közeli jövőben járunk, sem a pontos idő, sem a helyszín nem ismert. Főhősünket egy Őrnagy (Scarlett Johansson) nevezetű karakter játssza, aki a Hanka Robotics „terméke”, páncélba zárt szelleme. Johansson súlyos balesetet szenved, de az agyát még meg tudják menteni, és ezt ültetik egy különleges robot testbe, páncélba. Egy igazi Cyberg-világ jött el, elmosódnak a határok az emberek és gépek között, az elvesztett emberi testrészeket, szerveket képesek mesterséges implantátumokkal pótolni. Így született meg Őrnagy is, az első aggyal rendelkező gép, és nem utolsó sorban a 9-es Körzet terrorelhárító embere is. Egy különleges ügy közepébe csöppen, feltűnik egy Kuze (Michael Pitt) nevezetű hacker, aki múltja miatt a Hanka robotikát vette célba. Innentől kezdve több szálon fut a cselekmény, több kérdést is boncolgatnak, köztük olyan filozófiai kérdést is, hogy ki vagyok én?
Rupert Sanders rendezőnek rendkívül nehéz dolga volt, hiszen egyszerre kellett teljesítenie azt, hogy az anime rajongók is elégedettek legyenek, és hogy az anime világát nem ismerő embereknek is el tudják adni a filmet, úgymond Hollywood szájíze szerint is fogyasztható legyen, s ne feküdje meg senki gyomrát. A film hiába lett az 1995-ös japán anime rajzfilm feldolgozása, remake-je, mégis alapjaiban mertek hozzányúlni, hozzátenni olyan dolgokat, amikre nem is gondoltunk. A felvezetés megegyezik az eredetivel, majd ahogy bontakoznak ki a cselekmények – több szálon is futni fog a cselekmény -, úgy távolodunk el az eredeti történettől, miközben saját kis ösvényt tapos magának a film, ezzel pedig olyan főbb kérdésekre adja meg a választ, melyben megtaláljuk a páncél szellemét. Miért nincsenek emlékei, ki volt ő valójában? Az egzisztencia ilyen szempontból hiányozott a meséből, ott nem igazán boncolgatták ennek a kérdésnek létét, de a film pilléreit erre építik fel. Ezen áll a film. És ettől sokkal inkább lett fogyaszthatóbb, emberibb.
Sanders rendező, és úgy mindenki munkáját csak dicsérni lehet. Nem szabad, és nem is lehet felróni semmit nekik, mert megtettek mindent, kihozták a legjobbat A páncélba zárt szellemből. A cselekmények sziklaszilárdak, baromi jól összerakott forgatókönyvet kapott a film, a narratíva többszálúsága nem nehéz, nem bonyolódunk bele, szépen futnak egymás mellett, hogy a végére egy tökéletes befejezést kapjunk. Külön élvezet volt egy olyan filmre beülni, ami éppen azt a virtuális valóságot hivatott bemutatni, ami éppen most van kibontakozóban, a forradalma előtt állunk. Abba a világban, ahol nem tudjuk megkülönböztetni a valóságot a virtuálistól, elmosódnak a határok, úgymond „online vagyunk”, ott vagyunk mindenütt, mindennek szerves részei vagyunk. 3D ide vagy oda, az IMAX-látvány itt magáért beszél. Ez egy csúcsra járatott mű.
Beszéltünk már itt az újításokról, hogy a film egy saját ösvényt kezd el bejárni, de fontos hangsúlyozni, hogy a fontos hasonlóságok azért megmaradtak a vásznon. A film úgy mutatja be a fontosabb jeleneteket, ahogy azt a mesében láttuk, és maguk a karakterek is olyan elmesélést kaptak, ahogy azt megköveteltük a stábtól. A sok visszhang ellenére az akciófilmekkel és a képregényfilmekkel berobbant Scarlett Johansson hibátlanul hozza a szerepét. Lehet, hogy túlzott színésznő iránti rajongásom miatt van, de én úgy éreztem, hogy Johansson teljesen beleillett a szerepbe, és játéka remekül adta vissza a mese motívumait. És akik féltek, hogy csak amerika színészek kapnak helyet a filmben, azoknak ott lesz Takeshi Kitano pazar alakítása.
VÉGSZÓ
A merész dolgoktól lett egyedi, és annyira szeretni való A Páncélba zárt szellem. A rendező hozzá mert nyúlni az alapokhoz, megmerte változtatni és újat hozzáadni. A figurák és jelentek koreografálása hűek maradtak, és ezért lett egy jól működő remake a vásznon.
Szólj hozzá!