A DC Univerzum új élőszereplős korszakának kezdete hatalmas lendületet vett. Szó szerint berobbant csütörtökön a Superman első előzetese. James Gunn közösségi oldalán mondott köszönetet és árulta el, hogy a teaser előzetes az első napján több mint 250 millió megtekintést ért el.
Röviden:
- Hosszú várakozást követően végre bemutatták a Superman előzetesét.
- Abszolút nézettségi rekordot állított fel a trailer.
- James elárulta, miben lesz más ez új adaptáció.
„Krypto tényleg hazavitt minket: több mint 250 millió megtekintéssel és egymillió közösségi médiás bejegyzéssel a Superman hivatalosan is a DC és a Warner Bros. történetének legnézettebb és legtöbbet emlegetett trailere” – írta Gunn. „Ez mind miattatok van: köszönjük! Hihetetlenül hálásak vagyunk, és mindenekelőtt izgatottan várjuk, hogy megoszthassuk veletek ezt a filmet júliusban. Boldog ünnepeket!”
Gunn elmondása szerint a Superman teaser nézettsége messze túlszárnyalta az idei nagy stúdiófilmek számait. Például a Joker: Kétszemélyes téboly első előzetesét 167 millióan nézték meg az első 24 órában, míg az Agymanók 2., amely az év legnagyobb bevételű filmje lett 1,6 milliárd dolláros globális bevétellel, 157 milliós nézettséggel indította az előzetesét. Ugyanakkor a Marvel Studios Deadpool & Rozsomák előzetese továbbra is tartja az abszolút rekordot, 365 millió megtekintéssel az első napján.
A DC Studios új filmjének videója először mutatta meg David Corenswetet az új Acélemberként, valamint az első pillantást Nicholas Hoult Lex Luthorjára és a DC Univerzum számos más hősére, mint például Krypto, a Szuperkutya; Hawkgirl (Isabela Merced); Guy Gardner, a Zöld Lámpás (Nathan Fillion); Mister Terrific (Edi Gathegi); és Metamorpho (Anthony Carrigan). Az előzetes Superman és Lois Lane (Rachel Brosnahan) romantikus kapcsolatát is felvillantotta.
Gunn a Variety-nak adott interjújában így nyilatkozott a filmről: „Az összes Superman-mitológiát magunkévá tesszük. Vannak barátai, akik más szuperhősök, és olyanok is, akikkel nem jön ki olyan jól, szintén más szuperhősök. Sok mindent megmutatunk a Superman képregényekből, amit eddig nem láthattunk annyira a filmes médiában, és amit mindenképpen egy földhözragadtabb módon próbáltunk bemutatni – remélem, ezt sikerült elérnünk.”
James Gunn Superman című filmje 2024. július 11-én debütál a mozikban.
3 Hozzászólások