Főoldal Előzetesek Életre kel a hét törpe a Hófehérke immár hivatalos előzetesében
Előzetesek

Életre kel a hét törpe a Hófehérke immár hivatalos előzetesében

A szivárgások óta sem néz ki jobban a Disney hányatott projektje.

87

A Disney a mai nappal hivatalosan is közzétette a Hófehérke kiszivárgott előzetesét, mely továbbra sem túl meggyőző. A stúdió eddigi legvitatottabb élőszereplős feldolgozása nehezen jutott el eddig is, kezdetben még ennyire sem köszönt volna vissza az eredeti történet (bár lehet jobban jártunk volna), ugyanis az ikonikus hetes helyett egy csapat banditával találkozhattunk volna. A hatalmas negatív visszhangnak hála azonban inkább nem kockáztattak és visszakanyarodtak az 1937-es mese elemeihez, a törpéket pedig így CGI kelti életre, ami viszont megint legalább annyira vitatott döntés és cserébe nem is sikerült túl meggyőzően.

„Tükrüm-tükröm, mutasd nékem, hogy kezdődött e történet régen” – szól az új mottó. A Wicked producereitől, Marc Platt-től és Jared LeBoff-tól, valamint Marc Webb rendezőtől (A csodálatos Pókember) érkezik a Hófehérke, a stúdió 1937-es klasszikus filmjének élőszereplős újraértelmezése egy musicalben. A varázslatos zenés kaland visszautazik az időtlen történet kezdeteihez Rachel Zeglerrel a címszerepben és Gal Gadottal, a gonosz királynőként.

Zegler korábban nyilatkozott a karakter és a történet változtatásairól, különös tekintettel arra, hogy Hófehérke bőrszíne nem felel meg az eredeti történetben említett “hófehér” leírásnak. A színésznő így magyarázta a változtatást: „Ez egy másik változatra vezethető vissza, amely szerint Hófehérke egy hóvihar túlélése után kapta a nevét, amikor csecsemő volt. A király és a királynő ezzel akart megemlékezni a kitartásáról.” A filmben továbbra is fontos szerepet kap a romantikus történetszál, amiről sokan azt hitték a színésznő nyilatkozatai alapján, hogy teljesen kimarad. „Mindig is része volt a történetnek, csak nem ez volt a hangsúly azon a napon, amikor erről beszéltünk” – tisztázta Zegler.

A jövőre érkező Hófehérke visszahozza a szeretett karaktereket, köztük Szendét, Tudort, Vidort, Morgót, Hapcit, Szundit és Kukát, akik új elképzelés mentén kelnek életre a vásznon. A zenékért Benj Pasek és Justin Paul felelnek, akik új eredeti dalokat írtak a produkcióhoz.

A Disney Hófehérke című filmje 2025. március 21-én érkezik kizárólag a mozikba.

Szerző
Kajtár Virág

Transformers-szeretete hozta a WS csapatába. 2010 környékén ismerkedett meg az alakváltók világával hála a Prime szériának, a lelkesedése pedig azóta is töretlen, legyen szó mozgóképről vagy figurákról. 2021-ben kezdett újságírással foglalkozni, jelmondata: Soká éljen Starscream!

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

A Mandalóri
Filmek

Befejeződött a következő Star Wars-film forgatása

Dave Filoni szavai alapján sokat várhatunk Grogutól.

Vaiana 2.
Filmkritikák

Vaiana 2 kritika

A Disney nem kérdezett, megcsinálta a Vaiana folytatását. Szükség volt erre?