Főoldal Sorozatok Megerősítették az Andor 2. évad bemutatójának időpontja
Sorozatok

Megerősítették az Andor 2. évad bemutatójának időpontja

A szivárogtatás után a Disney megerősítette az Andor 2. évad premierjét.

288
Andor
Forrás: Disney

Az Andor 2. évad iránti lelkesedés már az első évad befejezését követően elkezdődött, hiszen a rajongók alig várták, hogy megtudják, mi következik. A Lucasfilm valóban magasra tette a lécet ezzel a sorozattal. A siker annak köszönhető, hogy sokkal mélyebb témákat érint, valamint merít George Lucas eredeti elképzeléseiből.

Nem sokkal azután került sor a hivatalos bejelentésre, hogy néhány felhasználó beszámolt a második évad premierjének időpontjáról. Ahogy arról mi is írtunk, az Andor 2. évad 2025 áprilisában debütál a Disney+ platformon, és ezt most a Disney is megerősítette. Néhány hónapja Adria Arjona, a sorozat egyik sztárja, egy interjúban osztotta meg lelkesedését az új évad iránt. Elmondta, hogy a 2. évad még nagyobb és jobb lesz, mint az első.

A folytatásról eddig alig osztottak meg néhány információt, mintha megfeledkeztek volna róla. A Disney+ alkalmazás néhány felhasználója arról számolt be, hogy egy új poszter jelent meg azzal az üzenettel: „2. évad – érkezik 2025. április 22-én.” Este pedig a Disney csatornáin is megjelent a kommüniké a premierről.

Andor
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Star Wars: Kóbor alakulat
Sorozatok

Eredetileg filmnek indult a Star Wars: Kóbor alakulat

Mától elveszhetnek a rajongók a (z)űrben.

Disney Plus
Filmek

Filmek és sorozatok, amiket bemutat decemberben a Disney+

Decemberben sem unatkoznak majd a Disney+ előfizetői, bőven lesz új tartalom.