Az eredeti Mosolyogj hatalmas kasszasiker volt 2022-ben, és igazi meglepetést okozott. Ami egy szokványos B-kategóriás horrorfilmnek indult, az elmúlt évek legjobb horrorfilmje lett. Parker Finn író-rendező tele van meglepetésekkel, mert mondhatjuk, hogy az első rész sikere után kötelező volt a folytatás, ám kaptunk egy tökéletes második részt. Egyszerre kibővíti és tökéletesíti mindazt, ami az első filmben működött, és mindezt új perspektíván keresztül.
A történet mindössze hat nappal az első film után folytatódik, de a Mosolyogj 2. már nem a hétköznapi világra, például az előző főhős, Rose Cotter (Sosie Bacon) életére koncentrál, hanem a hírességek világába vezet be. A popszenzáció, Skye Riley (Naomi Scott) egykor fényűző életet élt, ám a kábítószer-függőséggel való küzdelem és egy tragikus autóbaleset után elvonult a rivaldafényből. Most, miközben visszatérő turnéjára készül, Skye élete örökre megváltozik, amikor meglátogatja egykori dílerbarátját, Lewist (Lukas Gage), aki a szeme láttára vet véget saját életének széles mosollyal az arcán.
Lassan, de biztosan Skye látszólag megőrül, és elveszti kapcsolatot a valósággal. Hamarosan rájön problémája gyökerére: egy metafizikai lény mentálisan kínozza őt, amíg rákényszeríti, hogy valaki más szeme előtt végezzen magával, s ezzel átadja ezt az átkot egy új gazdatestnek, mint egy parazitát. Parker Finn rendező kezdettől fogva nyomasztó légkört teremt. A folytatás egy kivételes, tízperces jelenettel nyit, gyakorlatilag vágás nélkül oldották meg. A poént nem lőnénk le, de a folytatás nyitánya egy lendületes szcéna, amely azonnal tudatja a nézőkkel, hogy ez semmiképpen sem egy újrafeldolgozás vagy erőtlen folytatás lesz.
Skye Riley karaktere önmagában igazolja, hogy a film ambiciózus. Sosie Bacon pazar alakítása után nem könnyű folytatni a sort, de Naomi Scott (Aladdin, Charlie angyalai, Power Rangers) több mint méltó rá. Mielőtt az a bizonyos esemény bekövetkezne, Scott már az első jelenetével bizonyítja, milyen súlyos nyomás nehezedik Skye vállára. Valódi fájdalom húzódik meg a történtek mögött, mivel mindenkinek meg kell felelnie maga körül. Ha Skye nem lehet az a tökéletes popcsillag, akiről a rajongói álmodnak, azzal cserben hagyhatja azokat is, akik anyagilag függenek tőle, mint például manipulatív, passzív-agresszív édesanyját (Rosemarie DeWitt).
Amikor azonban bekövetkezik a tragédia, Scott igazán különleges alakítást nyújt. Scott egy olyan nőt alakít a filmvásznon, aki a film végére teljesen megborul lelkileg. Nemcsak a saját belső démonjaival kell megküzdenie, hanem meg kell győznie a környezetét, hogy nem őrült meg. Skye három pokol között rekedt: a múltbéli traumái, a zenei ipar férfiakkal teli, alattomos világának irányítása (egyikük szerepében Raúl Castillo), és a közelgő végzet elkerülése.
Az első részt azt tette olyan kísértetiessé, ahogyan a főszereplőt mindenki őrültnek látta, és nem volt „logikus” védekezési módja. A siker egyik kulcsa a legnagyobb kritika is egyben, hogy milyen kegyetlenül bánt a főszereplővel. Bár nagy túlzás lenne azt mondani, hogy a folytatás gyengébben bánik a főszereplővel, mégis igyekszik elkerül az első résznél felrótt hibát. Másik problémaként hozták fel, hogy a mentális betegséget leküzdhetetlen borzalomként ábrázolták az első részben, ez nem változott a második részben sem, viszont tisztázták, hogy Skye hírneve az, ami ebbe az ördögi körbe zárja. Már eleve nehéz helyzetben van, hogy barátja (Ray Nicholson) meghalt egy autóbalesetben, amit mentálisan azóta sem tudott feldolgozni, most pedig visszatérése előtt újabb tragédiával néz szembe. A világ csak arra vár, hibázzon, hogy hibázzon, hogy legyen egy gonosztevő, akire mutogathatnak.
A Mosolyogj 2. nemcsak a megrázó történetével és Naomi Scott elképesztő alakításával teszi igazán félelmetessé a filmet, hanem az atmoszféra. A rendező és csapata, köztük Charlie Sarroff operatőr (Éjszakai merülés) mindent megtesz, hogy a film vizuális világának köszönhetően úgy érezzük, mintha bezárva lennék egy baljós pszichiátriai osztályra, a film végére a valóság rémálommá változik.
A filmrendező minden eszközt bevet a félelemkeltés érdekében. A démoni lény alakváltóként jelenik meg, néha egy üldöző (Iván Carlo) képében, máskor halott vagy élő szerettünk alakját veszi fel, sőt, egy ponton egy őrült rajongókból álló tömegként. Utóbbival azt szerette volna érzékeltetni a rendező, hogy nincs menekvés. Már láttuk az ijesztés minden formáját, újat nem lehet mutatni, dehogynem! Nem egyszer markoltam meg a székem karfáját, legyen szó jump scare-ről vagy rémes hangkeverésről egy feszült helyzetben. Elejétől a végéig fenntartják a fenyegető érzést, végig rettegésben tartja a nézőt. Az élményt fokozzák, hogy a főszereplő elméjében játszódó rémképek határait elmossák, és már mi sem tudjuk eldönteni, mi valóság és képzelgés. Előfordulhat, hogy hosszú perceket töltünk egy adott szituációban, amiről később kiderül, hogy csupán a lény játszott a főszereplő elméjével, és a jelenetsor megse történt. Ez tovább erősíti azt a tényt, hogy nincs menekvés, vagy nem érezhetjük magunkat biztonságban. Erős párhuzamot húzhatunk a Mosolyogj 2. és a Rémálom az Elm utcában között, hogy nehéz eldönteni, ez a valóság, vagy álom.
VERDIKT
Erre a folytatásra megérte várni. Minden tekintetben előrelépés az eredeti filmhez képest, a légkör feszültebb és sokkal félelmetesebb. Az első résznél ki gondolt még a folytatásra, a második résznél pedig már pedig direkt utalást kaptunk a harmadikra. Sőt, ilyen befejezés után kíváncsiak vagyunk, mit lehet kihozni egy ilyen fináléból. Ugyanakkora állhatunk úgy a befejezéshez, hogy talán jobb lenne, ha a továbbiak csak a képzeletünkben játszódnának le.
Szólj hozzá!