Annyi biztos, hogy az elmúlt időben nem kellett szűkölködnünk régi klasszikusok újragondolásában. Még soha nem játszottad a Final Fantasy VII-et? Sebaj, most vadonatúj grafikával, három részletben megtapasztalhatod! Nem volt szerencséd a Resident Evil-szériához mert még túl fiatal voltál? Gond egy szál se – most a teljes szériát végigjátszhatod, ráadásul 4K-ban a Capcom jóvoltából.
Ez a környezet viszont felhozta azt az érdekes vitát, miszerint mit is tarthatunk valódi remake-nek és mi az ami csak a remaster kategóriába fér bele? Kiváltképp a The Last of Us Part I kapcsán jött elő ez a kérdés: míg az egyik tábor esküdött arra hogy a végeredmény egy full remake, a fundamentumtól újraépítve, addig a másik csapat kicsit átlátott a szitán, és nem gondolta úgy, hogy egy textúrafrissítés megéri a játék a teljes árat. Bár hasonló vita szinte biztos nem fog kitörni a Dead Rising legújabb verziója kapcsán, a játék maga valahová a kettő kategória közé sorolható. Jelentős ráncfelvarrás történt, viszont a játék magja lényegében megmaradt ugyanannak. Hogy ez jó vagy rossz, az pusztán nézőpont kérdése.
A Dead Rising egy mára kultikusnak nevezhető darab: a legnagyobb rajongók mai napig emlékeznek azokra a fájdalmas órákra, amikor a kétezres évek közepén izzadva igyekeztünk a lehető legkiválóbb végigjátszást összehozni. Barátok segítségével, vagy egyedül, szinte teljesen mindegy: az élmény maga utánozhatatlan volt. Pedig a játék megjelenésekor az általa használt keret nem volt egyértelműen népszerű.
A sztori szerint Frank West-et, fotóriportert alakítjuk, akit egy coloradói plázába küldenek, hogy felgöngyölítsen egy ügyet. A plázában zombijárvány kitört, karantén alá helyezték az egész kis városkát. Franknek ki kell derítenie hogy pontosan mi történt, nem mellesleg pedig túl kell élnie egy zombikkal teli bevásárlóközpontban, és minderre csak 72 órája van.
Ez a 72 óra pedig nem csak “játékbeli”, hanem valós idő, tehát már az elején tudjuk, hogy nem lesz mindenre időnk. Pedig itt aztán van tennivaló: a főküldetés mellett számos dologra oda kell figyelnünk. Felfedezhetjük például a pláza szinte összes boltját, ahol különféle új módszereket találhatunk arra hogy zombikat gyaluljunk. Megkereshetjük és összeverbuválhatjuk a túlélőket, kicsit babysittelve őket, hogy biztos életben maradjanak egészen a játék végéig. A feladatok tehát adottak, és mindegyik köré egy kisebb, humoros történet is van kreálva, de persze a játék végkimenetele nem adott – nem biztos, hogy mindenki túléli, vagy hogy időben el tudunk végezni mindent ahhoz hogy a legjobb befejezést kapjuk. Akkoriban volt aki tárt karokkal fogadta ezt a mechanikát, többet viszont inkább egy stresszes, riasztó elemként fogták fel. Jó hír, vagy rossz, de a Deluxe Remaster is tartalmazza ugyanezt a hozzáállást.
A Dead Rising fő elemei pontosan ezek: humor, szabadság, és a nyitott világ. Örömmel tudósíthatom, hogy mindez megmaradt a játékban. Ugyanaz a kétezres évekbeli, kicsit GTA-s, kicsit infantilis, mégis végtelenül idióta poénjain nem változtatott a Capcom (egy-két elhanyagolható finomítást leszámítva). Ami ezúttal kellemesebb, az a szabadság és a nyitott világ. A játék átesett egy jelentősnek mondható grafikai ráncfelvarráson – új világítást kapott, új karaktermodelleket, meg úgy az egész környezet is szépen ki lett polírozva. A design valamennyire megváltozott, de inkább a javára (bár ez lehet majd vitapont lesz az ősrajongók között). Nekem mindenesetre bejöttek a változtatások, hiszen megőrizték az eredeti játék kinézetét és kicsit elnagyolt stílusát, miközben felfrissítették azt a modern közönség számára, hogy az újoncok is akár úgy élvezzék a játékot, mint anno 2007-ben a nagyközönség. Azonban nem biztos hogy mindenkinek feküdni fog ez a hozzáállás. A játékmeneten ugyanis nagyon kevés változtatás esett. Persze kaptunk itt-ott nagyon szükséges quality of life upgradeket: szebb lett a menü, új control scheme is választható, stb. Ezek felettébb kellemessé és könnyebben irányíthatóvá teszik a játékot, azonban valamilyen szinten el is vesznek annak éléből. Ha akarjuk, visszaállíthatjuk az irányítást a klasszikus beállításra, és máris nehezebb dolgunk lesz.
Ráncfelvarrás ide vagy oda, sokkal inkább egy combos remasterről van szó, mintsem remake-ről. No nem mintha ezzel nagy baj lenne, sőt. Az eredeti játék mókás, 72 órás sandboxa mai napig egy különleges propozíció, aminek hangulatát még a széria későbbi részei sem tudtak megismételni. A sztori már a kezdetektől arra sarkall, hogy többször is végigjátszd, minél több mellékküldetést beszorítva az időbe, jobban menedzselve a kevéske kis időt ami rendelkezésünkre áll, és amit folyamatosan, nagyon ötletesen a karórákon követhetünk (ami nem mellesleg amolyan mission trackerként is szolgál). A játék többszöri végigjátszása igazán mély élményt nyújthat: a legjobb befejezés elérése, újabb titkok felfedezése arra sarkallnak, hogy bár az alap játékidő nem túlzottan hosszú, mégis kedvünk legyen visszatérni a Dead Rising világába.
VERDIKT
A fentiek, valamint az idő mechanikája mellett ez viszont tényleg ugyanaz a játék. Kicsit “régi” illata van, ami azt jelenti, hogy nem lett teljesen modernizálva, pusztán jobban néz ki, és pár kényelmi funkció be lett építve a rendszerbe. Én azon az állásponton vagyok, hogy maga az eredeti játék olyan szinten egyedi és megismételhetetlen a mai napig, hogy pontosan ez volt a legjobb hozzáállás. Mások lehet más állásponton lesznek majd, sőt, el tudom képzelni, hogy szinte mindenkinek lesz preferenciája azzal kapcsolatban, hogy most tetszik-e neki az adott újítás, vagy éppen máshol szeretett volna mást/többet látni. Mindenesetre az biztos, hogy aki most először játszik a játékkal, annak kihagyhatatlan ez a verzió: jobb, szebb, és még mindig az az idióta egyedi, eredeti kiruccanás.
Szólj hozzá!