Főoldal Filmek A Netflix törölte Zack Snyder nagy tervét: félretették A holtak hadserege bejelentett spinoffjait
Filmek

A Netflix törölte Zack Snyder nagy tervét: félretették A holtak hadserege bejelentett spinoffjait

Megromlott Zack Snyder és a Netflix barátsága a Rebel Moon kritikái után?

427
Army of the Dead

Úgy tűnik, hogy a Netflix újragondolja a Zack Snyderrel kötött megállapodását, mivel a hírek szerint a streamingóriás leállít minden, a 2021-es A holtak hadserege című filmhez bejelentett korábbi spinoff projektet. Sőt, az élőszereplős filmek mellett az animációs produkciókat, illetve a videójátékokat is beszüntették egy időre.

A hírt a What’s On Netflix közösségi portál közölte. 2021-ben Snyder nagy megállapodásról számolt be, hogy a Netflixszel közösen számos projekten dolgoznak a jövőben, köztük a 2021-ben bemutatott A holtak hadserege című filmet, annak előzményét A tolvajok hadserege címmel, és még ide sorolhatnánk a Rebel Moon részeit, amelynek rendezői változatát múlt héten mutatták be.

A Rebel Moon messzi-messzi időkre nyúlik vissza, amit először a Lucasfilmnek szeretett volna eladni Snyder, a Disney azonban nem kért belőle. Sokba került ez a Netflixnek, mert bár hivatalos számokat nem osztottak meg, a kritikusok előtt rendesen leszerepelt, és elemzők szerint a nézőket se győzte meg.

Visszatérve A holtak hadserege-franchise-ra Snydernek nyilvánvalóan nagy tervei voltak az IP-val, amely nagy sikert aratott a COVID-19 járvány idején, amikor sok amerikai kénytelen volt otthon maradni, és fénykorát élte a streaming. Abban az időben a film elképesztő nézettségi számokat produkált, és bekerült a legtöbbet nézett Netflix saját gyártású filmek top 10-es listájába.

A film zárójelenetében egyértelmű utalást kaptunk, hogy maradt még elmesélni való történet ebben, mivel a zombijárvány kijutott Las Vegas határain túlra. Ekkor még nem volt hivatalos a folytatás, ám röviddel később egy folytatásfilm fejlesztését is megerősítették, Planet of the Dead címmel, valamint egy anime/animációs előzményt, Army of the Dead: Lost Vegas címmel.

2023-ban Snyder megerősítette, hogy az animációs előzmény munkálatai megfeneklettek, annak ellenére, hogy minden hangfelvétel és animációs munka elkészült addigra. Váratlanul ért mindenkit a döntés, hogy gyakorlatilag a munka nagyját már elvégezték, elégettek sok tízmillió dollárt, és a Netflix kukába dobta a projektet.

Snyder akkor azt mondta: „Minden forgatókönyvet és animációs munkát elkészítettünk, és minden hangot rögzítettünk. Így még ebben a őrült animációs formában is megnézheted – az egész sorozatot megnézheted.”

Most úgy tűnik, hogy a Planet of the Dead munkálatai is leálltak. Snyder nagy költségvetésű Rebel Moon című filmjei és azok bővített, rendezői változatai egyöntetűen negatív visszajelzéseket kaptak a rajongóktól és a kritikusoktól is. Ez valószínűleg arra késztette a Netflixet, hogy újraértékelje az Snyderrel kötött megállapodást, és valószínűleg megingott a rendezőbe vetett bizalmuk is.

A következő projekt a skandináv mitológián alapuló animációs sorozat, a Twilight of the Gods. Emellett a Warner Bros. finanszírozásával bejelentették a 300 előzménysorozatát, amelynek producere lesz a Snyder, továbbá a rendező úgy fogalmazott a hétvégén, hogy a jövőben kis költségvetésű, VFX nélküli filmet szeretne forgatni.

Zack Snyder
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események