A holdra szállás a hidegháború történetének, azon belül is az űrversenynek az egyik legemblematikusabb, és egyben legvitatottabb pillanata. A szovjetek természetesen azzal vádolták az amerikaikat, hogy a felvételeket meghamisították, egy stúdióban vették fel az egészet, és valójában Neil Armstrong és társai sosem jártak a Holdon. Ezek a nézetek mindmáig elterjedtek bizonyos körökben, Greg Berlanti filmje, a Vigyél a Holdra ezáltal egy meglehetősen megosztó témát dolgoz fel.
A történet szerint a New Yorkban tevékenykedő sikeres marketingest, Kelly Jonest (Scarlet Johansson) felkéri a CIA, hogy tegye eladhatóvá az űrprogram legújabb célkitűzését, aminek az Apollo-I katasztrófa és az elharapódzó vietnámi háború miatt jelentősen megcsappant a társadalmi támogatottsága. A projekt jól indul, ám egy, még a tapasztalt és sokat megélt üzletasszony számára is baljós fordulatot vesz, mikor Moe Berkus ügynök (Woody Harrelson) arra kéri Jonest, forgasson le egy hamis holdra szállást arra az esetre, ha a misszió sikertelen lenne.
Kelly meglehetősen tragikus háttérrel rendelkezik, aminek révén Berkus könnyen csőbe tudja húzni, hogy teljesítse kéréseit. Ettől függetlenül a nő tényleg nagyon jó abban, ami a dolga, ezt pedig több ízben meg is csillogtatja a film során. Különösen megkapóak voltak azok a jelenetek, mikor meggyőző tehetségét alkalmazza mit sem sejtő „áldozatain”, akik nem csak, hogy nem veszik észre, hogy átejtik őket, jellemzően még elégedettek is a végkifejlettel.
Kelly legfontosabb munkatársa Cole Davis kilövésirányító (Channing Tatum), aki eleinte ellenzi a marketinges tevékenységét, ám a történet előrehaladtával egyre inkább belátja annak fontosságát. Cole személyes felelősséget érez az Apollo-I rakéta fedélzetén, műszaki meghibásodás eredményeként elhunyt űrhajósok végzete felől, így különösen szívén viseli az Apollo-XI program sikerességét. Emiatt folyton feszült, aggódik, mindent egymaga akar kézben tartani, Kelly tevékenysége viszont olyan tényezők megjelenésével jár együtt, amihez munkája során nincs hozzászokva. Kettejük kapcsolatának alakulása adja igazából a film gerincét, ami alapvetően működőképes volt, megvolt a kémia a két színész között és a romantikus szál is hihető és átérezhető volt, ami kulcsfontosságú egy ilyen történet esetében. Az alakítások is rendben voltak, különösen Woody Harrelson sziporkázott a CIA ügynök szerepében, míg Johansson néha talán egy picit túljátszotta a szerepét (bár az esetek többségében ennek volt relevanciája az adott szituációban).
Rajtuk kívül a mellékszereplők zöme is szerethető, vagy minimum érdekes volt, különösen Cole munkatársá, Henry Smallsra (Ray Romano), aki egy a munkája iránt rendkívül szenvedélyes, egyúttal kedves, empatikus ember, valamint a magának nagyobb jövőt vizionáló, de azért tenni képtelen reklámfilm-rendezőre Lance Vespertine (Jim Rash), aki leginkább comic relief szerepet tölt be.
Mivel a film műfajilag romantikus vígjáték, így fontos eleme a humor, ami igazából végig a helyén van. A poénok jellemzően jól vannak megírva és az időzítésük is rendben van, a harmadik felvonásban néhány humoros szituáció pedig még az izgalmat is képes volt fokozni.
A film végig remekül építi a várakozást a katarzisig, ami maga a holdra szállás. A kilövés és a landolás pillanatai egyaránt feszültek és feszesek voltak, illetve vizuálisan is tartogattak néhány kifejezetten erős pillanatot. A történet fő konfliktusának feloldása viszont lehetett volna egy kicsit érdekesebb is, ha nem derül ki egyértelműen, hogy a valós, vagy a stúdióból sugárzott kép megy a tv-adásban. Egész jó egyensúlyt ütött volna meg, hiszen amellett, hogy a film egy pillanatig sem tagadja a holdra szállás megtörténtét, némi misztikumot hagyott volna afelől, hogy az élő adásban látott felvételek vajon tényleg valódiak-e.
Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy habár a film részben valós eseményeken alapul, az alaptörténete teljes mértékben fikció. Ugyan a NASA valóban alkalmazott marketingeseket annak érdekében, hogy népszerűsítsék a társadalom körében az Apollo-programot, Kelly Jones és Cole Davis karaktere csak a film kedvéért lett megalkotva, ahogyan a romantikus történetszál is. A holdra szállásnál egy Eugene Kranz nevű férfi volt a kilövésirányító, aki 34 évig dolgozott a NASA irányítóközpontjában, így ő lehetett az inspiráció Cole Davis karaktere számára, ám azon túl, hogy ugyanazt a funkciót látták el, több közös nem igazán van kettejük történetében.
VERDIKT
A Vigyél a Holdra nem egy világmegváltó alkotás, de egy könnyed, szórakoztató romantikus vígjáték, ami nyomokban történelmi elemeket is tartalmaz, noha ezt a részét nem érdemes túl komolyan venni. A humor és a szerelmi szál alapvetően rendben van, a holdra szállás pedig mind feszültség, mint vizualitás szempontjából izgalmasra sikeredett. Ha a befejezés kicsit bevállalósabb, akkor még jobb lehetett volna, de egy nyári popcornmozinak igazából tökéletesen megfelel.
Szólj hozzá!