a
FőoldalKritikákKRITIKA: A Hihetetlen Hulk

KRITIKA: A Hihetetlen Hulk

Előző héten az egész Marvel Filmes Univerzum alapjául szolgáló Vasember volt a téma, de most Hulké a főszerep. Ugyanis ahogy kihirdettük Nektek, egészen a Bosszúállók: Végtelen háború premierjéig végig vesszük hétről-hétre az eddig megjelent MCU filmeket.

10 évvel ezelőtt -pár hónappal a Vasember premierje után- kaptuk meg Hulk új önálló filmjét, ami gyakorlatilag semmissé tette az Ang Lee -féle 2003-as verziót és teljesen más alapokra helyezték a filmet. Igaz sajnos a későbbi változtatások miatt kilóg az eddigi Marvel filmek sorából, de mégis több ponton stabilan áll. A forgatókönyvre maga a rendező Louis Leterrier és Edward Norton is figyelt hisz mindketten szeretik a karaktert.

A történet kiszámítható, de kevésbé hat drámainak elődjénél. Ahogy a film nyitányánál látjuk hamar ledarálják nekünk a karakter eredetét. A fonalat pedig már ott vesszük fel mikor Bruce már bujkál és egy gyári munkásnak álcázva próbálja megfejteni, hogy hogyan is tudná meggátolni átváltozását. Ebben egy interneten megismert tudós is segít neki. Sajnos egy balesetnek köszönhetően Ross parancsnok (William Hurt) ráakad és ráküldi a kommandósokat, köztük a profi Emil Blonskyt (Tim Roth). Innentől az események beindulnak és gyakorlatilag a film végéig meg marad az a sebesség.

Ahogy mondtam kevésbé drámaibb a film. Többet kapunk Bruceból és úgy Hulkból is. Mark Ruffalo egy nagyon jó választás volt már a későbbi filmekre, de Norton is végig nagyon jól játszotta a meggyötört de elszánt tudóst aki próbálja féken tartani erejét. Sajnáltam is később mikor megtudtam, hogy (kreatív nézeteltérésre hivatkozva) kirúgták.

Minden egybevetve a színészgárda vegyes. Tom Roth brillírozik mint Blonsky. Liv Tyler ugyan bájos, de nekem a Jennifer Conelly jobban tetszett Betty szerepében a 2003-as filmben. William Hurt pedig jól alakítja a kőkemény de mégis kedvelhető tábornokot. Ha belegondoltok, gyakorlatilag Hurt karaktere az egyetlen biztos kapocs a film és a Marvel filmes univerzuma között. A film végén ugye megjelenik a frissen bevezetett Tony Stark és elmondja, hogy összeállítanak egy csapatot. Hurt karakterével pedig később csak az Amerika Kapitány: Polgárháborúban találkozhattunk.

Mondtam ugye azt is hogy a történet szinte (a 2003-as verziónál sokkal jobb) faék egyszerű. Adott egy zöld behemót akit el akarnak kapni, hogy újra kezdhessék a szuperkatona projektet. Üldözik és persze bedarál közben jó pár házat és még a sereget is. A jelenetek és látvány viszont kárpótol mindezért. Többek között kiemelhetném Hulk első csatáját a katonákkal, vagy épp a végső ütközetet a Förtelemmel. A CGI minősége sokkal finomabb lett az előző filmhez képest. Hulk sokkal vadabbul néz ki és nem úgy mint aki egy Barbie filmből szökött meg. Ugyan ide sorolhatnám a csatát Förtelemmel, ami szépen lett kivitelezve.

VÉGSZÓ

A film bár megosztó lett a rajongók között, megállja a helyét és pontosan úgy teljesít ahogyan azt felépíti magának. A hibái ellenére is szeretni való film (vicces volt Lou Ferrigno cameoja) és tartja a maga közepes színvonalát.

dc-es-marvel-univerzum

7.6

Történet

7.0/10

Színészek

8.0/10

Rendezés

7.5/10

Hangulat

8.0/10

Látvány

7.5/10

PRO

  • Edward Norton
  • kellő mennyiségő humor és dráma
  • Fejlődő CGI

KONTRA

  • Kiszámíthatóság
Megosztás:
Cikk értékelése

A Marvel és DC Univerzum egyik adminja vagyok. Továbbá a YouTube csatornánkra igyekszem jobbnál-jobb videókat gyártani.