Főoldal Játékok 2019 legjobban várt tíz játéka
Játékok

2019 legjobban várt tíz játéka

Összeválogattuk, hogy szerintünk 2019-ben mely játékokkal fogjuk a legtöbb órát eltölteni Xboxon, PlayStationön vagy PC-én.

400
2019 legjobban várt 10 játéka

Far Cry New Dawn

Far Cry New Dawn

Rengeteget gondolkoztam, mit hozzak ide utolsó kiemeltként. Sok-sok jó játék jöhet még a 2019-es évben, de a nagy számú TBA-k mellett úgy véltem, berakok ide egy olyat, ami már be van jelentve. A két esélyes a Division 2 és az új Far Cry volt. Végül a New Dawn “nyerte” ezt a díjat tőlem, egészen egyszerűn az első Division beégése miatt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a végére egy egészen pofás játékot kalapáltak ki belőle, de azt az indítást nehéz feledni. A Far Cry széria is eléggé messzire sodródott a gyökerektől. Az egy ígéretesen indított, a kettő az afrikai helyszínévél és játékmenetével emelt a színvonalon. Szememben a harmadik rész feljutott a csúcsra. A négy már egy lejtő kezdete volt, amelyet folytatott az 5 is. A Video Game Awardson aztán “ledobták a bombát”. Kevesebb mint egy évvel az ötödik rész után bejelentették a New Dawnt. A kevés eltelt idő miatt nem kell egy teljesen új játékra számítani, inkább spin-off szerűség lesz ez, egy próbát mindenképp megér.

Hype szint: 10/6

Megjelenés: 2019 Február 15.

Elérhetőség: PlayStation 4, Xbox One, Windows

Fejlesztő: Ubisoft Montreal

+SOK

A főbb listát kiegészítve úgy gondoltam nem illik szó nélkül elmenni a többi nagy játék mellett sem, amelyeket esetlegesen megjelenhetnek még az évben. A fentebb említett Division 2 is elsülhet akár még jól is, ha nem lesz akkora blama, mint az első grafikája a teaser videó után. Akiknek bejön a Dark Souls stílusa, azok örülni fognak 2019 március 22.-én, amikor is a Sekiro: Shadows die Twice érkezik minden nagy platformra. A Ubisoft is villant egy nagyot, ígéretük szerint még 2019-ben, hiszen akiknek tetszettek az AC4 hajózós részei, de a Sea of Thievsnél többre vágynak kalózos témában, nekik szánják a Skull&Bonest. Érkezik még elméletileg egy Star Wars játék is, amelyről egyelőre még nem sokat tudunk. A címe azonban már kiderült: Star Wars: Jedi Fallen Order. A Respawn fejleszti a játékot, amit EA ad ki valamikor a jövőben.

Megint csak nagyon várós a Sinking City. Egyelőre érdekesnek néz ki, amelyet az a Frogwares fejleszt, akik nem kapták meg a Call of Cthulhu játékot, ezért egy sajátba kezdtek. Nagyon tetszett a trailere, mindenképpen kipróbálom. Szintén nem sokat tudunk még a Babylon’s Fall és a Hideo Kojima által fémjelzett Death Strandingről sem, de mind a kettő izgalmasnak ígérkezik. Kíváncsian várom, mikor lesz vége a ködösítésnek a Strandingről. Nem személyes kedvencem, de nem hagyhatom szó nélkül a Devil May Cry 5. részét, amely március 8.-án érkezik minden meghatározó platformra. Még most januárban, pontosabban 25.-én kiadják PS4-re a Kingdom Hearts 3. részét is, a műfaj szerelmeseinek kihagyhatatlan. A Mortal Kombat kedvelői véssék bele a naptárukba az április 23-át, hiszen ekkor érkezik a sorozat 11. része a nagy platformokra + Switchre is. Úgy gondolom mozgalmas év áll előttünk rengeteg jónak kinéző játékkal, melyekre érdemes lesz majd beruházni.

Szerinted melyek lesznek 2019 legjobb játékai?

Van olyan videojáték, aminek fent kellene lenni a listán, de mi nem tettük fel? Előfordulhat. Ebben az esetben írd meg kommentben, hogy melyik játékot hagytuk le “2019 legjobb játékai” listáról. És azt tedd hozzá, hogy szerinted miért lenne helye ebben az összeállításban!

Szerző

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Marvel's Spider-Man 2
PlayStation

Marvel’s Spider-Man 2 frissítés érkezik március 7-én

Ezeket az újdonságokat hozza a Marvel’s Spider-Man 2 következő frissítése.

Elden Ring Shadow of the Erdtree
Játékok

Bemutatkozott az Elden Ring első nagy kiegészítője

Idén nyáron érkezik a Shadow of the Erdtree című kiegészítő.

Microsoft Xbox
Játékok

Ez a négy Xbox-játék érkezik PlayStationre és Nintendo Switch-re

A Microsoft hivatalosan is bejelentette, hogy mely Xbox-játékok jönnek a rivális konzolokra.