Főoldal Filmek Pókember Keselyűvel küzd a koncepciós rajzon
Filmek

Pókember Keselyűvel küzd a koncepciós rajzon

Végre kiderült, hogy ki lesz az új Pókember film főgonosza: Keselyű.

820

Végre kiderült, hogy ki lesz az új Pókember film főgonosza: Keselyű.

A San Diegó-i eseményen debütált először a Pókember-film reboot gonosza. Sok pletykát lehetett hallani, hogy kivel kell megküzdenie a hálószövőnek, de eddig hivatalosan ezt a stúdió nem kommentálta. Jon Watts rendezőt az Entertainment Weekly kapta el a helyszínen, akiknek a következőket mondta:

Ez egy tipikus középiskolás film lesz, 15 év körüli srácokkal. Tudjuk azt, hogy milyen érzés egy milliomos playboy feltalálónak lenni. Megtanultuk azt is, hogy milyen érzés Istennek lenni, és most azt fogjuk megtanulni, hogy egy tizedikes kamasz miként megy keresztül a pubertáskori időkön.

A jelenlévők egy kis videót is kaptak, de nekünk sajnos be kell érnünk egy látványtervvel, amin jól szemügyre vehetjük Vulture-t, azaz Keselyűt. A gonoszt minden bizonnyal Michael Keaton fogja vászonra vinni. Rajta kívül még látható lesz a filmben természetesen Tom Holland, az eddigi legfiatalabb Pókember a filmek történetében, Donald Glover, Zendaya, Jacob Batalon, Laura Harrier, Tony Revolori, Tyne Daly, Bokeem Woodbine, Marisa Tomei, és Vasember jelmezben Robert Downey Jr. is. A Pókember: Hazatérés című filmet jövő nyáron láthatjuk a mozikban, melynek forgatása jelenleg is tart.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Sólyomszem
Filmek

Florence Pugh körbevitt minket a Mennydörgők forgatásán

Láttuk a Mennydörgők első jelenetét a filmből, változott a filmcím és még...