a
FőoldalSorozatok[PLETYKA] Készül egy Alien tévésorozat?

[PLETYKA] Készül egy Alien tévésorozat?

Elképzelhető, hogy az Alien franchise nem új mozifilmmel, hanem egy tévésorozattal érkezik a jövőben.

Sajnos az Alien franchise jobb időket is megélt, Ridley Scott hiába nyúlt vissza a széria gyökeréhez, így sem aratott nagy sikert a tavaly májusban bemutatott Alien: Covenanttal, ami talán rányomta bélyegét a következő folytatásra. Noha a rendező elmondta, hogy már készítik elő a következő részt, ami összekötné az előzményfilmeket az 1979-ben bemutatott A nyolcadik utas: a Halál kultuszfilmmel. Erre azonban lehet nem kerül sor, merthogy a helyzeten az sem segít, hogy hamarosan a Disney kezébe kerülhet a jog, ugyanis a mikiegeres céget nem úgy ismerjük, mint ami rajongója lenne a horror zsánernek, éppen ezért pletykák szerint egy tévésorozat készül a legendás franchisehoz.

Az Omega Underground két forrásra hivatkozva azt állítja, hogy készülőben van egy olyan sorozat, ami az Alien univerzumban játszódik majd, és amit talán napokon belül megerősíthetnek. A forrás úgy tudja, hogy a franchise 40. évfordulója alkalmából jöhet a bejelentés. Ebből is látszik, hogy a Fox nem adta még fel, de a költségekre való tekintettel inkább elkerülné a mozikat, s helyette sorozatban hozzá vissza a Xenomorphokat.

Megosztás:
Cikk értékelése

Programtervező vagyok. Előző újságnál tech rovatom volt, de becsatlakoztak a filmek és sorozatok is, azóta pedig nem tudtam kiszeretni belőlük.