Főoldal Filmek Milyen sorsa lesz Pókembernek az MCU-ban?
Filmek

Milyen sorsa lesz Pókembernek az MCU-ban?

A Pókember: Hazatérés producere szerint hiába hosszabbították meg a szerződést, semmi sem biztos.

736

A Pókember: Hazatérés producere szerint hiába hosszabbították meg a szerződést, semmi sem biztos.

Hatalmas üdvrivalgás fogadta két évvel ezelőtt, mikor bejelentették, hogy a Marvel, a Disney és a Sony Pictures között létrejött megállapodás értelmében Pókember hazatérhet a jogos tulajdonosához, a Marvel-hez. Azonban egy tegnapi kijelentés után kicsit borúlátók lettünk, elképzelhető, hogy Pókember előbb lelép az MCU-ból, mint azt gondoltuk.

A Sony Pictures-től a Pókember: Hazatérés producerével, Amy Pascal-lal készítettek egy interjút az idei CinemaCon-on. A producer beszélt arról, hogy milyen különleges ez a Póki-paktum, de Pascal arra is célzott, hogy az üzlet nem tart örökké.

Egy részről úgy gondolom csodálatos, hogy a stúdiók úgy döntenek, hogy együtt dolgoznak egy filmen. Erre nagyon ritkán kerül sor. Valójában ez nem fog megismétlődni, miután elkészült a folytatás.

Az utolsó mondat miatt még nem kell aggódnunk, hiszen semmi sem ismert abból a szerződésből, amit a három stúdió kötött egymással. Vagy elhisszük ezt, vagy sem, de ez akár azt is előrevetítheti, hogy  jóval több MCU filmben láthatjuk majd Pókembert, mint azt valaha is gondoltuk volna. Talán az egykori szerződés is feledésbe merült, és valami újat találnak ki a felek.

Az eredeti szerződésről keveset tudunk, mindössze annyit, hogy a Sony Pictures finanszírozza a filmeket, Amy Pascal a producere, akinek Kevin Feige is besegít, mint társ-producer az ő Marvel szakértői csapatával. Pascal rutinosnak számít a franchise történelmében, hiszen közel 13 éve igazgatja már a falmászót a vásznon. Ez idő alatt voltak sikeres és kevésbé sikeres filmek, de hogy Pókemberért mindenki megőrül, az biztos. Az eredeti szerződés értelmében valósulhatott meg az is, hogy Póki (Tom Holland) feltűnt az Amerika kapitány: Polgárháborúban, és idén jön a szóló folytatása is. Eredetileg két filmmel számoltak mindösszesen az MCU-ban, de ezt gyorsan módosítani kellett, hiszen Pókember a Bosszúállók: Végtelen háborúban és a Bosszúállók 4-ben is benne lesz. Mindezt onnan tudjuk, hogy Tom Holland jelen volt a forgatáson, s erről videó is készült Robert Downey Jr. és Chris Pratt társaságában. Arról már nem is beszélve, hogy 2019. július 5-én érkezik a Pókember: Hazatérés folytatása is, ami sajnos talán a közös munka végét is jelentheti majd.

Egyik szemünk sír, másik nevet, hiszen már most több filmet kapunk, mint azt eredetileg tervezte a Sony és a Marvel. És ahogy Pascal is elmondta, nem tudnak ígérni semmit sem.

Mert a Sony, a Disney és a Marvel a lehető legjobb döntését hozta meg, mikor úgy döntöttek, hogy Pókembert belszövik a Marvel Filmes Univerzumába, és együtt dolgozva a Marveles fiúkkal elkészítsék ezt a filmet. Szerintem ez rendkívül ritka dolog, amit három stúdió csinálhat, és egyben ragyogó dolog is számunkra, már csak Pókemberről is megannyi történetet lehetne elmesélni, és ez olyan dolog, amire máshogy nem lettünk volna képesek. Szóval ez egy nagyon önzetlen és okos lépés volt a stúdiók részéről.

Talán, ha az idei Pókember-film sikeres lesz, s minden korábbi rekordot megdönt, akkor a stúdiók is máshogy látják majd a szerződést, és érdekükben áll továbbra is, hogy fennálljon a közös rendezés, megállapodás. Ugyanakkor azzal is számolni kell, hogy a szerződéskötés pillanatában Michael Lynton igazgatta a Sony Pictures-t, de hamarosan új főnököt kap a cég. A leendő igazgatótól nem lenne bölcs dolog felrúgni egy olyan megállapodást, ami sikereket érhet el a következő években, és sok millió dollárhoz juttathatja a cégét. A napokban bejelentett Venom-film azért még közbeszólhat – bár hivatalosan bejelentették, hogy nem az MCU-ban játszódik – , nem tudni továbbra sem, hogy a Sony mit tervez vele, Pókember esetleg szerepet kapna-e ebben a franchise-ban. Merész lenne egy R-besorolású filmben összeereszteni a horrorfilm főszereplőjét a közkedvelt és barátságos Pókemberrel.

dc-es-marvel-univerzum

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

1 Hozzászólás

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Aliens vs. Avengers
Másvilág

A Marvel összeereszti a Bosszúállókat a Xenomorphokkal a képregényekben

Már nagyon várták a rajongók, hogy a Bosszúállók és a Xenomorph összecsapjon.

Pókember: Idegenben
Filmek

Kitűzték a Pókember 4. forgatásának időpontját, de ki lesz a rendezője?

Ki lesz Jon Watts utódja a Pókember 4. rendezői székében?

CinemaCon Sony Pictures
Filmek

CinemaCon: Sony Pictures nélkül kezdődött az idei rendezvény

Érdeklődés hiányában elmaradt a Sony Pictures előadása a CinemaConon.