Főoldal Filmek [HIVATALOS] Marvel Kapitány is benne lesz a Bosszúállók 4.-ben
Filmek

[HIVATALOS] Marvel Kapitány is benne lesz a Bosszúállók 4.-ben

Russo fivérek megerősítették, hogy Marvel Kapitány is ott lesz a Bosszúállók 4. részében, amit 2019-ben mutatnak be.

631

Russo fivérek megerősítették, hogy Marvel Kapitány is ott lesz a Bosszúállók 4. részében, amit 2019-ben mutatnak be.

Marvel Kapitány (Brie Larson) is szerepelni fog a Bosszúállók negyedik részében – tudtuk meg Joe és Anthony Russo rendezőktől. A karakter ugyan kihagyja az idei első összecsapást Thanos-szal, hiszen Carol Danvers nem kapott helyet a Bosszúállók: Végtelen háborúban, de a visszavágóban már ő is ringbe száll az Őrült Titánnal:

Ha eddig nem volt, akkor most már hivatalos. Szerintem Marvel Kapitánynak nagyszerű ruhája van ebben a filmben.

Lényegében nem mondtak újat a rendezők, hiszen korábban is pletykálták a karaktert a negyedik részre. Ugyanakkor a Disney számtalanszor elmondta, hogy ezek a megerősítések még nem garantálnak semmit, és olykor a forgatás közben, vagy a forgatás után – a vágóknál – sok mindenen változtatnak még. De miért pont Marvel Kapitányt hagynák ki a filmből, hiszen mindenkire szükség lesz, ha egyszer és mindenkorra meg szeretnék állítani az Őrült Titánt. Kevin Feige nyáron Marvel Kapitányt a legerősebb hősnek nevezte, tehát pont őt hagynák ki a buliból?

A Marvel Kapitányt 2019. március 8-án mutatják be Amerikában, a Bosszúállók 4.-et pedig 2019. május 3-tól láthatjuk a mozikban.

dc-es-marvel-univerzum

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események