Főoldal Filmek Martin Lawrence szerint nem valószínű, hogy elkészül a Bad Boys 3.
Filmek

Martin Lawrence szerint nem valószínű, hogy elkészül a Bad Boys 3.

A bejelentés után addig halogatták a Bad Boys 3.-at, hogy a stúdió futni hagyja ezt a franchiset, és törli a folytatást.

581

A bejelentés után addig halogatták a Bad Boys 3.-at, hogy a stúdió futni hagyja ezt a franchiset, és törli a folytatást.

Márciusban Joe Carnaham egyszerűen felállt, s otthagyta a Bad Boys for Life írói és rendezői székét, miközben egy ideje már tervezés alatt állt a projekt. És ezzel úgy le is mondtunk a filmről, amit Martin Lawrence az Entertainment Weekly-nek részben megerősített a napokban.

Nem gondolom, hogy elkészítjük a harmadik részt, legalábbis ahogy a dolgok mutatkoznak most. Will [Smith] egy másik filmet forgat, és nem hiszem, hogy elkészül a Bad Boys 3. Benne vagyok, készen állok. Ha meg akarják csinálni, kész vagyok, de nem én irányítom a dolgokat. Ez a stúdió döntése.

Az eredeti tervek szerint most ősszel indult volna a forgatás, és a bemutatót 2018. november 8-ra tűzték ki, de augusztusban a Sony már jelezte, hogy határozatlan időre eltolják a film munkáit. Martin Lawrence kijelentése után reménytelennek tűnik, hogy valaha is elkészül a Bad Boys 3.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

1 Hozzászólás

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

CinemaCon Sony Pictures
Filmek

CinemaCon: Sony Pictures nélkül kezdődött az idei rendezvény

Érdeklődés hiányában elmaradt a Sony Pictures előadása a CinemaConon.

Bad Boys: Ride or Die
BREAKINGElőzetesek

Will Smith és Martin Lawrence bemutatta a Bad Boysd 4. előzetesét

A Bad Boys 4. főszereplőiből ezúttal tényleg rosszfiúkat csinálnak.