a
FőoldalBRÉKINGKRITIKA: Szólíts a neveden

KRITIKA: Szólíts a neveden

Luca Guadagnino egy örökérvényű történetet mesél el, mesterműbe csomagolva.

Elfojtott, felgyülemlő érzelmek, lopott pillantások és sokatmondó némaság filmje a Szólíts a Neveden. Luca Guadagnino mestere a szavak és pillanatok mögött rejlő érzelmeknek, az elnyomott indulatoknak, valamint az azokat őrizgető karakterek közötti konfliktusoknak. Előző filmje, A Bigger Splash egy fordulatos, fergeteges őrültekháza volt, mindössze négy karakterrel: négy tehetséges, szuggesztív jelenlétű figura lett összezárva a szabad ég alatti, varázslatos üdülőhelyen, hogy aztán a film alatt végig kést szorítsanak egymás torkához. A feszültség olyannyira elviselhetetlenné vált a mozi végére, hogy azt Ralph Fiennes csak egy zavarodott, meztelen tánccal tudta levezetni. A Szólíts a neveden hasonló utat jár be, azonban egészen más cél felé igyekszik.

A film főszereplője a bravúros intelligenciával, mégis csöndes visszafogottsággal játszó Timothée Chalamet figurája, Elio. Észak-Olaszországban járunk, valahol a nyolcvanas évek elején. Az okostelefonok, számítógépek és reality-show-k ideje előtt, amikor az olvasás még szexi volt, valamint ha szórakozni akartunk, akkor egymáshoz kellett fordulnunk, nem pedig mindenféle villódzó képernyőkhöz. Elio az a fajta figura, aki jelenlétével betölt minden teret és pillanatot. Egy kisfiús sármmal megáldott, vékonyka testben elrejtett, tapasztalatlan férfi, aki mégis mindig úgy viselkedik, mintha a világ összes bölcsessége az övé lenne. A nyáreleji idillt az Armie Hammer által alakított Oliver töri meg (aki a megtestesült amerikai ideál), s ez Elio-nak nem tetszik. Oliver, Elio egyetemi tanár édesapjához érkezett, hogy segédkezzen annak munkájában. Ekkor kezd felgyülemleni a fiatal srácban érzelmek és szenvedély elviselhetetlen mennyiségű keveréke, melyen nem segít a nyári semmittevés, a vágyakozó tinilányok folyamatos jelenléte, valamint Oliver kétértelmű utalásai sem. Elio egy olyan Mennyországban van, mely akár Pokolnak is elmenne. Nehéz eleinte eldönteni, melyikről is van szó.

Elio és Oliver románca hamar kiteljesedik, majd véget is ér a nyár végeztével. A történet és a film ebből a szempontból nem tartogat sok újdonságot. A lényeg itt legfőképp a kimondott és kimondatlan szavakban rejlik. Guadagnino nagyon finoman kezeli a dialógusait. Szereplői sohasem beszélnek túl sokat, szinte semmi expozíciót nem kapunk tőlük, vendégként érezzük magunkat az idilli szépségű, olasz házban. Ehelyett a rendező elejtett, beszédes tekintetekkel, fájdalmasan hosszú, égető érintésekkel, valamint a hangulattal építi fel a történetét. Ott kell lennünk, át kell éreznünk Elio szenvedését és szenvedélyét, valamint azt a legyőzhetetlenséget és saját gyengepontjainak felfedezésének fájdalmát, amit az a bizonyos meghatározó, tinédzserkori nyár jelent. Elio felfedezi önmagát és a körülötte lévőket, és úgy érzi, hogy csak most kezdődik el az élete, azonban már most rögtön meg kell tapasztalnia annak végességét. Nagyon hamar tanulja meg az élet és a kapcsolatok bonyolultságát és fájdalommal kevert gyönyörét, valamint tapasztalja meg az olyan intenzitású szerelem élményét, ami csak nagyon kevés embernek adatik meg. Mindez pusztán csak abból lesz egyértelmű számunkra, hogy látjuk és átéljük a filmet, nem pedig abból, amit kimondanak a karakterek. Éppen ezért nem meglepő Chalamet és Hammer alakításának magasztalása, akik tényleg képesek elmondani mindent szavak nélkül. De ugyanez elmondható szinte az összes karakterről, akik ha esetleg mégis megszólalnak egy-két mondatra, annak akkora súlya van, hogy az egész filmről alkotott véleményünket képes akár megváltoztatni.

VÉGSZÓ

Guadagnino egészen bravúros filmet alkotott, mely mer annyira merész lenni, hogy dialógusok helyett valóban filmszerű eszközökkel meséljen el egy történetet, ezáltal valódi film lesz, nem csupán összefűzött szövegrészek halmaza. A mozi egy egyszerű történetet mesél el, amit jó szerencsével mindannyian átéltünk, függetlenül szexuális beállítottságtól. Ez teszi annyira szenvedélyes és erőteljes élménnyé a Szólíts a nevedent, mely egy valódi, ízig-vérig filmművészeti, romantikus mérföldkő lett.

10

Történet

10.0 /10

Színészek

10.0 /10

Rendezés

10.0 /10

Hangulat

10.0 /10

Látvány

10.0 /10

PRO

  • Timothé Chalamet
  • Varázslatosan filmszerű
  • Precíz forgatókönyv

KONTRA

  • Túlzottan kevés ennyire erőteljes film jön manapság
Megosztás:
Pontozd a cikket

Filmes újságíró, hazai és külföldi kiadványoknál egyaránt. Általában kritikákat közlök, valamint filmfesztiválokról tudósítok. Emellett filmesként is tevékenykedem, többnyire írói/rendezői pozícióban.