“Én vagyok az apád.” elhíresült mondat után vajon hogyan záródik a Skywalker-család befejező része, ezekre kerestük a választ a VI. részben.
Míg a Star Wars ügyesen létrehozott egy univerzumot, kevert számtalan műfajt és egy minden generáció számára élvezhető alkotás lett, A Birodalom visszavág sikeresen tágította ki a film játszóterét, mind érzelmi, filmművészeti és szórakoztatási szempontokból, hogy aztán egy erős gyomron-vágással hagyjon minket a következő részig várakozni. A Jedi visszatér azonban félúton sajnos kifogyott a történetből, és az előző rész hatalmas revelációját képtelen volt magasabb szintre emelni. Hiába kaptunk “Luke, én vagyok a testvéred”-et, és hiába volt meg a nagy, érzelmes lezárás, a harmadik rész már nem tudott olyan sikeres lenni minőség szempontjából, mint az előzményei. Azonban mindezek mellett így is egy érzelmileg és intellektuálisan kielégítő záróepizód, mely szépen fejezi be azt a kört, amit Lucas ’77-ben elindított.
A Jedi visszatér tulajdonképpen a Star Wars-sorozat, vagy mitológia kísérleti egere, vagy hogy pontosabban fogalmazzunk, kirakati bábúja. Megvan benne ugyanis minden pozitívum és negatívum, ami a teljes sorozatban megtalálható. S bár nagyon sokan szeretik magukat abba a hitbe ringatni, hogy a szent trilógia sérthetetlen és megtámadhatatlan (ez talán csak a filmművészeti szempontból is fontos és értékes Birodalom-ra igaz), és hogy a Baljós árnyak tett tönkre mindent, azok a gyerekbetegségek, amik a későbbi előzményfilmeket húzzák le már ebben a filmben is bőven megtalálhatóak. Mint ahogy említettem, mindezek mellett megvan benne az a mitológiai erő, ami különlegessé teszi a Star Wars-univerzumot, és ami miatt még manapság is annyian tódulnak a legújabb részekre. Képesek vagyunk elfeledni a hibáit a filmnek, amikor azt látjuk, hogy Darth Vader megváltja magát, és még ha nehezen is, még ha közben az ő kezei is bepiszkolódnak, de a jó végeredményben képes győzedelmeskedni a rossz felett.
A legelső probléma a sokak által kritizált ewok-hadsereg. A kis majmócák, akik szinte egyedül győzték le a teljes birodalmi hadsereget, melyre korábban évtizedekig állig felfegyverzett és kiképzett harcosok sem voltak képesek, már önmagukban szemet szúrnak. A kis figurák aranyosak, érthetetlenül beszélnek, és egy olyasfajta könnyedséget adnak a Star Wars-filmeknek, amit sokan elütőnek éreztek, azonban kétségkívül része volt mindig is. Egyenesági leszármazottaik Jar-Jar, valamint az újabb aranyos figurák, a porgok, akiket napokon belül már megcsodálhatunk Az utolsó Jedik premierjén. Az ewok-macik korántsem voltak olyannyira idegesítőek, mint Jar-Jar (bár ő sem volt annyira rossz, mint amennyire őt beállítják – pusztán ewok az új generációnak), azonban mégis kölcsönöztek egyfajta idegenséget a filmnek, amit még ennél is jobban kihangsúlyozott a két spin-off, vagyis a proto-Star Wars történetek: bizony, anno az ewokoknak is volt saját mozijuk, melyet jobb, ha nem is említünk ebben a cikkben. Akit viszont mindenképp érdekel, annak javaslom, hogy nézzen utána, ugyanis rá fog döbbenni, hogy a móka, valamint az eszeveszett ökörködés megfér a komoly mitológia mellett (hogy a Star Wars Holiday Special-ról ne is beszéljek, amit tényleg jobb, ha jótékony homály fed örökre).
Ha viszont túljutunk az ewok-mizérián, akkor még mindig ott a történet problémája. A film első fele pusztán azzal foglalkozik, hogy meglehetősen fantáziátlan módon feloldja az előző rész cliffhangerét. Igen, tudtuk, hogy Han Solo-t meg fogják menekíteni, és azt is tudtuk, hogy Luke lesz a megmentő. De arra valahogy jobban kíváncsiak voltunk, hogy hogyan készítette el Luke az új fénykardját; mi ez az új, szuperkomor öltözet és viselkedésmód; hogyan találták meg a Han-hoz vezető utat, és a többi. Valahogy a menekítés antiklimaktikus, pusztán annyi, amit vártunk tőle, semmit több. Nem mellesleg Leia-t is sikerült szexszimbólummá degradálni, ami az előző (és az utána következő) részek talpraesett, önálló és emancipált, feminista hőse után kicsit több volt, mint sokkoló. Mindezek után azonban a film kifogy a mondanivalóból, és nem marad más hátra a megoldás után, mint az egész trilógia lezárása. A film csak pipálgat, folyamatosan csekkolva a kötelezőket, hogy aztán szépen becsomagolva a történetet továbblépjen.
Na de micsoda csomagolásnak vagyunk szemtanúi. Igen, itt jön ki a történet és a mitológia ereje, ugyanis a csalódó, kiábrándító elemek között megvan mindaz, amiért a Star Wars-t szeretjük. Yoda utoljára mond búcsút barátjának, ezzel ő lesz az utolsó jedi. Megtudjuk, hogy Luke-nak testvére is van, Leia (még ha nem is kezdenek túl sokat ezzel az információval). Han és Leia szerelme kiteljesedik. Darth Vader megváltja önmagát, és kivégzi az uralkodót, hiszen “van még benne jó”, hogy aztán a trilógia talán legszívfájdítóbb képsoraiban megláthassuk az embert a gép mögött: Darth Vader utolsó kívánsága, hogy láthassa a fiát a saját szemeivel pillanatok alatt lerántja őt számunkra a nagy filmes gonoszok közül esendő emberré. És még maszk nélkül is láthatjuk őt, ami nagy generációs kívánság volt anno. Kell ennél több?
VÉGSZÓ
A Jedi visszatér tehát egy problémás film, azonban tele van mindazokkal a csodákkal, amik miatt megszerettük a sorozatot, és amik miatt manapság is ekkora univerzumként él. Igen, voltak ewokok és a film sem annyira tökéletes már, mint régebben, azonban mégis akkora átütő érzelmi ereje van, mely miatt képesek voltunk neki megbocsájtani hibáit, és élvezni minden percét. Akkor még azt hihettük, hogy utoljára látunk Star Wars-t, az új filmek viszont semmit sem vonnak le ennek a mozinak az értékeiből: talán még erősebbé tették azokat. Mindenesetre javaslom mindenkinek, aki nem kedveli az újabb filmeket, hogy nézze újra A Jedi visszatért, hiszen hamar rá fog jönni, hogy annyira sok különbség azért nincs a filmek között.
További Star Wars kritikák:
Star Wars I. rész: Baljós árnyak
Star Wars II. rész: A klónok támadása
Star Wars III. rész – A Sith-ek bosszúja
Star Wars IV. rész – Egy új remény
Star Wars V. rész – A Birodalom visszavág
Szólj hozzá!