a
FőoldalBRÉKINGKRITIKA: A legnagyobb showman

KRITIKA: A legnagyobb showman

Hugh Jackman visszatért, hogy segítsen feltámasztani egy halott műfajt. De vajon az őt körülvevő film elég, hogy végrehajtsa ezt az óriási feladatot?

A tavalyi La La Land – Kaliforniai álom egy amolyan musical-reneszánszt indított be, legalábbis a stúdiók és a producerek fejében. A nagy pénzesek egy-egy sikeres film után azon nyomban bejelentenek számtalan hasonló filmet, mondván, hogy megfejtették a receptet, a nézőnek most ez kell, hogy aztán szépen letörölgessék az összes, idő előtt betervezett mozit, mikor a divat lecseng. Ez lett a sorsa Az Éhezők Viadala utáni YA-sorozatokak, a Universalos Szörnyuniverzumnak, valamint nagy esély van rá, hogy a képregénylufi is kifullad majd egyszer, és a Marvel/DC csapat évtizedekre előre beharangozott mozijainak is hasonló lesz a sorsa.

A musicaleknél azonban még nem ez a helyzet: még mindig hisszük, hogy tényleg újra lett teremtve a műfaj Damien Chazelle által, és várva várjuk a bejelentett darabokat. Nos, legyen úgy, kapjuk vissza ezt a szórakoztató, klasszikus zsánert, melynek egyik első darabja A legnagyobb showman, ahol bevetették az összes nagyágyút. Orvosi tanács ellenére is Hugh Jackman újból éneklésbe vág, Broadway-es múltját csillogtatva, Zendaya hangja is felcsendül, valamint A kaliforniai álom zeneszerzői szolgáltatják a muzsikát, tovább erősítve a kapcsolatot a nagy példaképpel. Minden megvan tehát egy hangulatos, karácsonyi mozihoz, mely megmelengeti majd a szívünket, és még a család összes tagját is el lehet rá vinni a moziba.

A végeredmény azonban nem fogja megváltani a világot. Míg A kaliforniai álom képes volt vegyíteni a klasszikust a modernnel, közben egy modern klasszikust csavarintva alapanyagából, addig ez a film egy sokkalta hagyományosabb megközelítéssel operál. A mozi felsorakoztatja az összes karácsonyi, feel good trópust, melyet számtalan hasonszőrű filmben megtalálhatunk. Egy szokásos felemelkedéssztorit láthatunk, melynek legfőbb üzenete, hogy higgyünk álmainkban, fogadjuk el önmagunkat és ezáltal legyünk empatikusak másokkal szemben is. Mindezt már láttuk: habkönnyű, egyszerűen emészthető alapanyag, mely senkit nem fog megerőltetni túlságosan.

VÉGSZÓ

Ez azonban nem kell, hogy azt jelentse, hogy a film rossz. Sőt. A produkciós értékek rendkívül magasak, a film kellő mennyiségű odafigyeléssel lett összerakva. A mozi kellemes, látványos, és a dalok is működnek. Talán az ilyen moziktól nem is kell többet várni, pusztán annyit, hogy megmelengessék a szívünket. Hiszen a Reszkessetek betörőket sem azért nézzük meg századjára is, mert valami újdonságot várunk tőle. Éppen a szívmelengető hagyományosság az, amiért újra visszatérünk ezekhez az alkotásokhoz. Ebből a szempontból kiváló film A legnagyobb showman. Szórakoztató, kellőképpen leköt arra a száz percre, és audiovizuális ingerekből sincs hiány. Viszont ha ez akarja folytatni a tavaly megkezdett nagy műfajreneszánszt, akkor ez sajnos most egyelőre kevés. Több innovációra van szükség ahhoz, hogy megvalósulhasson az a bizonyos feltámadás, így a film csak annyit hozhat, ami éppen annak idején eltemette a zsánert. Ha viszont csak ki akarunk kapcsolódni, akkor nem fogunk csalódni.

7.4

Történet

8.0 /10

Színészek

9.0 /10

Rendezés

6.0 /10

Hangulat

6.0 /10

Látvány

8.0 /10

PRO

  • Látványos
  • Kellemes
  • Hugh Jackman

KONTRA

  • Túlzottan könnyed
  • Ez így kevés
Megosztás:
Cikk értékelése

Filmes újságíró, hazai és külföldi kiadványoknál egyaránt. Általában kritikákat közlök, valamint filmfesztiválokról tudósítok. Emellett filmesként is tevékenykedem, többnyire írói/rendezői pozícióban.