a
FőoldalBRÉKINGKRITIKA: Fantomszál

KRITIKA: Fantomszál

Most akkor ki is az igazi különc?

A második világháború utáni, békében és jólétben dúskáló Londonban Reynold Woodcock (Daniel Day-Lewis) és nővére, Cyril (lesley Manville) a legfényesebben ragyogó csillagok a divat világában. Ők öltöztetik a királyi családot, a filmsztárokat, a trónörökösöket és mindenkit aki igazán számít, Reynold vizionális látásmódjának köszönhetően. De ahogy ez lenni szokott az alkotó zsenik esetében, Lewis karakterénél “sincs minden rendben”. A férfi megrögzött agglegény, ugyanakkor az alkotáshoz szüksége van a mindenkori múzsájára, ez az ihlető erő pedig nála hamar a megszokásba csap át, így nem is szokott túl sokáig tartani egy-egy kapcsolata. Az előző “áldozat” éppen csak, hogy elhagyta a Woodcock Ház sajátos légkörét, a körtánc elölről kezdődik, a fiatal de magabiztos Alma (Vicky Krieps) színre lépésével.

Mire kezdenénk azt hinni, hogy az Anyám!-hoz hasonló beteges körforgás sosem szakad meg és a lány újabb bárány lesz a farkasok között, nagyot tévedünk, hiszen Reynolds mániákus, megrögzött szokásaihoz igazított élete lassacskán darabjaira hullik a nőnek köszönhetően.

Már az első másodpercek képi és a zongora által kísért zenei világa alapján kiderül, hogy egy lassú, letisztult és elegáns filmet kapunk, ahol ugyanakkor a végjáték felülírja az addigi majdnem kétórás játékidőt. Nem egy klasszikus szerelmi történetről van szó, de még csak nem is egy egyszerű elnyomó szerelmet láthatunk, hanem egy igazán groteszk, néha érthetetlen, furcsaságokban egymással versengő páros járja gyilkos táncát a vásznon, néhol igazán nyomasztó elemekkel tarkítva.

A történet nagyon egyszerű így a film során végig nem a cselekményen, hanem a színészek egyébként pazar játékán van a hangsúly. Lewis eszméletlen átéléssel alakítja a különc, rigolyás kreátort, akinek a személyisége számomra valahol Mr. Monk és Sherlock Holmes között mozog. A viszonya a nővérével bensőséges, furcsa, de hálistennek nem beteges, viszont ugyanez nem mondható el a többi nőhöz fűződő kapcsolatáról. Tulajdonképpen az alkotáshoz szükséges drogként használja őket, majd amikor ráun az éppen aktuálisan „használtra”, könnyedén dobja és nyúl a következő szerért.

Ezzel tisztában van Alma is, de nem fogadja el a helyzetet és amikor úgy éreznénk, hogy jön a ciklus vége, valami igazán váratlant húz. Nem mehetünk el Krieps alakítása mellet sem szó nélkül, hiszen üde jelenség a vásznon, tökéletesen hozza a karaktert és méltó partnere Lewis elviekben utolsó nagy játékának.

VÉGSZÓ

Összességében egy nagyon lassú, ugyanakkor feszültségekkel teli, remek nem annyira közönség- mint művészfilmet kapunk, amit Lewis és Krieps alakítása miatt feltétlen érdemes megnézni. A film eleji sajnálatunk csodálkozása, megrökönyödésbe és végül egy furcsa, megkönnyebbült boldogságba vált át, azaz igen erősen hat az érzelmeinkre, vélhetően mindenkire máshogy. Nem egy könnyen emészthető darab, nem is hibátlan, de tele van remek színészi alakításokkal és egy nagyon jó hatással kezd, amit végig tud is tartani.

8.2

Történet

7.0 /10

Színészek

10.0 /10

Rendezés

8.0 /10

Hangulat

8.0 /10

Látvány

8.0 /10
Megosztás:
Cikk értékelése

Programtervező vagyok. Előző újságnál tech rovatom volt, de becsatlakoztak a filmek és sorozatok is, azóta pedig nem tudtam kiszeretni belőlük.