Főoldal Filmek Kiderült, hogy ki lesz a Farkas 3 főgonosza
Filmek

Kiderült, hogy ki lesz a Farkas 3 főgonosza

Megtudtuk, hogy kivel kell majd szembeszállnia Rozsomáknak a harmadik részben.

811

Megtudtuk, hogy kivel kell majd szembeszállnia Rozsomáknak a harmadik részben.

Az igazi X-Men rajongók talán maguk is észre vehettek egy komoly utalást az X-Men: Apokalipszis filmben. Az X-Men-ek legutóbbi kalandjában volt egy rész, ami azt próbálta meg felvezetni, hogy a Marvel Univerzum egyik legnagyobb, és legfélelmetesebb gonoszával találkozhatunk a Wolverine 3-ban. De ki az a karakter, aki ezt a megtiszteltetést kapja vajon?

Ha nem szeretnél lemaradni Marvel és DC hírekről, akkor LIKE-old a Marvel és DC Univerzum Facebook-oldalát!

Segítünk, Mister Sinister-ről van szó. Simon Kinberg író és rendező korábban elmondta, nem tiszta, hogy hol fog feltűnni majd a karakter, számtalan olyan X-Men film lehet a jövőben, melybe beleillene egy ilyen volumenű képregénykarakter. Addig-addig húzták-tolták, míg a nap folyamán hivatalosan is megerősítette/erősítették a stúdiónál, hogy Farkas ellenfele Mister Sinister lesz a harmadik, és egyben záró epizódban. Pénteken Simon Kinberg, és a rendező, Bryan Singer közösen beszéltek a filmhez megjelenő digitális anyagról. Deadpool 2-re is tettek utalást, de a fénypont az volt, mikor Farkas 3-ról és Mister Sinister-ről kezdtek beszélgetni.

980a36c7e60502501c33dc555980fea6e578db94_mini

Kezdjük az elején, mert lehet nem mindenkinek világos, hogy mi miért, és hogy nevezték már a korábbi filmekben. Weapon X névvel már többször is találkoztunk, legutóbb épp az Apokalipszis filmben, amiben visszatértek arra a helyre, ahol minden elkezdődött. A Farkas filmekben már láttuk ezt a létesítményt, mikor egy csoport öltönyös úriember azért fáradt oda, hogy megnézzék mit kísérleteztek ki a tudósok, s végre bevethessék az X-fegyvert, azaz Rozsomákot. A kémcsőben Farkas vére, DNS-e van. A filmben volt egy rész, mikor az Essex Corp vállalat logóját láttuk, de ami ennél is izgalmasabb, hogy a cég igazgatója Nathaniel Essex, vagyis Mister Sinister.

b89653b4d7f1b95b59a709f9fa7265723930eb96_mini

Most már, hogy tudjuk Mister Sinister szerepét a Farkas következő részében, teljesen új szemszögből kell megközelítenünk a filmet. James Mangold által rendezett Farkas 3-ról eddig úgy tudtuk, hogy a jövőben fog játszódni, amolyan „road movie” – időutazás –lesz Farkassal (Hugh Jackman) és X Professzorral (Patrick Stewart), de Mister Sinister bejelentésével egy új színészt is üdvözölhetünk a fedélzeten: Richard E. Grant-ot.

Tavaly áprilisban kaptunk egy casting hírt, hogy Richard E. Grant aláírt a filmre, de a karaktere nevét titokban tartották, csak egy leírást kaptunk, hogy őrült tudóst fog majd játszani. Rendkívül találó, és remek leírása Mister Sinister-nek a Marvel képregényben, mert szó szerint sokszor őrült kísérleteket csinált, génmanipulációval és klónozással foglalkozott. Sokan azt mondják, hogy Grant a legjobb erre a szerepre, nála jobbat keresve sem találhattak volna.

cb371ad2e3d99387845a37b31259151aca61261a_mini

Érdemes megemlíteni még, csak azért, mert Mister Sinister feltűnik, és főgonoszi szerepet fog betölteni, attól függetlenül még más gonosszal is találkozhatunk majd a filmben. Ezt többen is hangsúlyozták, hogy lehetnek még meglepetések a filmben. A Farkas 3-film előzetes is nagyon közel van. Egyre több hírt hallani, hogy szeptember végén érkezni fog a film első előzetes is, talán pont szeptember 29-én, mikor a 20th Century Fox következő nagy filmjét fogja bemutatni.

A filmre 2017. március 3-tól válthatunk jegyet a mozik kasszáinál.

onelasttime640_mini

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Deadpool & Rozsomák
Filmek

A TheVR csapata bejelentette a Deadpool & Wolverine hivatalos magyar címét

A TheVR-os srácok ma reggel bejelentették, milyen magyar címmel érkezik Deadpool és...

Deadpool & Rozsomák
BREAKINGElőzetesek

Őrületes lett a Deadpool és Rozsomák előzetese, amit úgy vártunk, mint a Messiást

Deadpool kapta a legtöbb szerepet az előzetesben, de a végén Rozsomák is...