a
FőoldalFilmekKét új Álcát bemutattak a Bumblebee moziból

Két új Álcát bemutattak a Bumblebee moziból

Űrdongóról a film címszereplőjéről már mutattak nekünk képeket, most két új Álcát is bemutattak nekünk a Bumblebbe-mozifilmből.

A Paramount Pictures az Entertainment Weekly legfrissebb számában két exkluzív Álca képet mutatott be az idei egyetlen Transformers-filmből, az Űrdongóból. A laptól azt is megtudtuk, hogy Angela Bassett hangján szólal meg a meggypiros Álca, míg Justin Theroux színésznőtől kölcsönzi hangját a kék Álca, akit Dropkick-nek hívnak. A harmadik Álcával már volt szerencsénk találkozni a Bumblebee első előzetesében, és mint kiderült most, ők hárman lesznek a film gonosztevői. Travis Knight rendező a történetről nem kívánt beszélni, de úgy fogalmazott, hogy az új rész sokkal személyesebb, meghittebb és karakteresebb történettel bír, amelyben a gazemberek is egyszerűbb szerepet kapnak.

bumblebee

A filmhez kiadott hivatalos szinopszis alapján,

1987-ben járunk, amikor Bumblebee Kaliforniában egy kis tengerparti városban talál menedékre. Itt találkozik a 18 esztendős Charlieval (Hailee Steinfeld), aki épp próbálja megtalálni helyét a világban. Charlie sebesülten, összetörve talál rá Űrdongóra, és gyorsan rájön, hogy ez bizony nem egy szokványos VW.

A filmet a Kubo és a varázshúrok rendezője, Travis Knight forgatta Christina Hodson forgatókönyve alapján, miután a stúdió úgy döntött, hogy leváltják Michale Bay rendezőt a Transformers: Az utolsó lovag után, azonban Bay nem került messze a projekttől, hiszen Lorenzo di Vonaventure-ral közösen produceri feladatokat látnak el. A film főszerepét Hailee Steinfeld kapta, mások mellett Pamela Adlon, John Cena, Stephen Schneider, Jorge Lendeborg Jr., Jason Drucker, Kenneth Choi, Ricardo Hoyos, Abby Quinn, Rachel Crow és Grace Dzienny.

A Bumblebee országos bemutatója 2018. december 20-án lesz.

Megosztás:
Cikk értékelése

Programtervező vagyok. Előző újságnál tech rovatom volt, de becsatlakoztak a filmek és sorozatok is, azóta pedig nem tudtam kiszeretni belőlük.