Főoldal Filmek Jön a Támadás a Fehér Ház ellen 3.
Filmek

Jön a Támadás a Fehér Ház ellen 3.

Bejelentették a folytatást, mely már címet is kapott, és az is kiderült, hogy visszatér a főszereplő.

528

Bejelentették a folytatást, mely már címet is kapott, és az is kiderült, hogy visszatér a főszereplő.

Gerard Butler már alá is írt a folytatásra, melyben visszatér a Titkosszolgálat embereként, Mike Banning-ként, hogy megmentse az elnököt harmadszor is. A film hivatalos címe Angel Has Fallen lesz, mely a 2013-as és a 2016-os filmek cselekményeit fogja követni. A színész ismét összeállt a Millennium Films csapatával, de a stúdió egyelőre nem árulta el, hogy ki rendezheti majd a filmet. Creighton Rothenberger és Katrin Benedikt írók, akik megalkották a franchise-t, és a korábbi két részt írták garantáltan visszatérnek az Angel Has Fallen-ben.

Az eredeti akció-thrillerben Mike Banning megmentette Benjamin Asher (Aaron Eckhart) elnököt a terroristáktól, akik elfoglalták a Fehér Házat. Az idei folytatásban elhagytuk az Államokat, és London került ostrom alá, ahol egy terrorszövetkezet vezetője megpróbálta kivégezni a világ nagyhatalmainak vezetőit a brit miniszterelnök temetése során. A Deadline arról írt most, hogy az új film elsőszámú célpontja ezúttal maga Mike Banning ügynök lesz, miközben egy ismeretlen terroristaszervezet megpróbálja majd elpusztítani Washnington D.C.-t, köztük az amerikai elnököt is. Az Angel cím utalhat az Air Force One kódnévre is, amit a Titkosszolgálatok szoktak használni.

A főszereplő mellett mellékszereplőket egyelőre nem erősített meg a Millennium Films cég, de munkák már jövő héten elkezdődnek, így talán mi is többet tudunk mondani majd az új filmről. Az Angel Has Fallen bemutatója 2018-ban lesz.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Így neveld a sárkányodat
Filmek

Az Így neveld a sárkányodat élőszereplős adaptációjában visszatér Gerard Butler

A Hibbant-sziget vikingközösségének vezetőjét játssza majd Gerard Butler.

A gép
Filmkritikák

A gép kritika

A gép egy nagyszerű akciófilm, nem utolsó sorban pedig Garard Butler egyik...