Főoldal Filmek Joe Manganiello színész beszélt a The Batman-film ütemezéséről
Filmek

Joe Manganiello színész beszélt a The Batman-film ütemezéséről

Még mindig semmi konkrétumot nem tudunk, hogy mikor kezdik forgatni a filmet, de talán most közelebb kerültünk.

682

Még mindig semmi konkrétumot nem tudunk, hogy mikor kezdik forgatni a filmet, de talán most közelebb kerültünk.

Nagyon keveset tudunk a The Batman-ről, pusztán annyi hivatalos, hogy a főszereplőt Ben Affleck fogja játszani, aki korábban rendező és íróként is dolgozott a projekten, de végül a direktori munkákat A majmok bolygója franchise-tól Matt Reeves vette át. A napokban Deathstroke-ot alakító Joe Manganiello-val készítettek egy interjút, amelyben a színész célozgatott a forgatásra is.

Miután Affleck dobbantott a rendezői székből sokan vészjósló jeleket véltek felfedezni a projekt körül, és már szinte temették a teljes szóló Batman rebootot. Ám a pletykák után jött Matt Reeves, aki talán most már zöld ágra vergődött a Warner Bros. stúdióval, valamint a DC Comics-szal, tehát a lehető legjobb kezekben van a film. De továbbra sincs hivatalos szó arról, hogy mikor kezdik a forgatást.

Manganiello színész korábbi nyilatkozataiban többször is utalt rá, hogy 2017 tavaszán forogni fog a film, de az elhúzódott rendezői mizéria, illetve a sorozatok szkriptelési gondok után erre kevés esélyt látunk. Habár a közelmúltban a Robert Irvine Magazine készített egy interjút a színésszel, aki megnyugtatta a rajongókat, hogy minden összeállt, és kezdődhet a munka.

Tavaly még májust mondtam, legalábbis én úgy értelmeztem. Attól függ, honnan közelíted meg. Nagy terveik vannak a filmmel. Függetlenül attól, hogy elkezdjük-e forgatni májusban, vagy júniusban, bárhogy is alakuljon, nem számít. A kreatív előkészületeket tiszteletben kell tartani, senki sem akar egy kevésbé sikeres filmet. Ez egy legendás film. A forgatás majd akkor kezdődik, amikor minden darab a helyére került, és tudjuk, hogy valami olyan lesz, amire büszkék leszünk. Nem fogunk kézzel-lábbal ragaszkodni az időponthoz csak azért elkezdni, hogy valamit fel tudjunk mutatni. Mindenki a legjobbat akarja a filmnek. Tehát miről is van szó akkor? Senki sem akar olyan szuperhősfilmet készíteni, amin aztán a rajongók és a kritikusok is csámcsognak. Megnyugodhat mindenki, a legjobbat fogjuk kihozni belőle.

Manganiello továbbá kitért még azokra a pletykákra is, melyekkel az elmúlt hetekben lehetett találkozni a médiában. Köztük olyanokkal, mint baj van a filmmel, törölni fogják, Affleck is távozhat.

Vicces, ahogy a média túlreagálja a dolgokat, s olyanokat írnak, hogy „Ó, baj van.”, „Ó, felül kell vizsgálni a forgatókönyvet.”. Csak sírni tudtok. Van egy kreatív folyamat, és a stábban mindenki a lehető legjobbat akarja a filmnek. És ezt fogjuk csinálni. Majd elkezdjük a forgatást, ha jónak gondoljuk. De erre hamarosan sor kerülhet, ezt elárulhatom azért.

Nyilvánvaló azért, hogy továbbra is vannak félelmek a filmmel kapcsolatban, hiszen hivatalosan a Warner Bros. semmit sem közöl a médiában, hallgatnak, ami nem éppen jó előjel. Ha Manganiello szavai helytállóak, s a következő hónapokban elkezdik forgatni a The Batman-t, akkor talán hamarosan hivatalos bejelentést is kapunk hozzá.

dc-es-marvel-univerzum

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

The Batman
BREAKINGFilmek

Csúnyán eltolták a The Batman Part II bemutatóját

A Batman folytatása eredetileg 2025 őszén jött volna ki a mozikban.

A könyvelő
Filmek

A könyvelő folytatása az Amazonhoz került

Egyelőre nem tudni, hogy a stúdióváltás okoz-e további fennakadásokat.