Főoldal Filmek J.J. Abrams elmondása szerint a Cloverfield 4 egy őrült film lesz
Filmek

J.J. Abrams elmondása szerint a Cloverfield 4 egy őrült film lesz

Még csak most mutatták be a The Cloverfield Paradox című filmet, de máris érkezik a folytatás, az Overlord.

576
J.J. Abrams

Még csak most mutatták be a The Cloverfield Paradox című filmet, de máris érkezik a folytatás, az Overlord.

A Paramount Pictures sokakat meglepett, mikor bejelentették, hogy nem kívánják bemutatni a mozikban a franchise harmadik részét, a The Cloverfield Paradoxot, hanem a Netflix videótékáját választják. A sokat halogatott bemutatóra végül a Super Bowl után került sor, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy bárcsak ne került volna sor rá. A film a széria leggyengébb darabja lett, amit később a producer is elmondott, de Abrams állítása szerint majd a negyedikkel kárpótolják a rajongókat – amit erősebben felügyel majd.

J.J. Abrams a Digital Skynak adott interjút, ahol beszélt az Overlord projektről, ami a negyedik Cloverfield munkacíme:

Overlord… Először is, ez valami olyan, amit alig várok, hogy lássak, mert a rendező, Julius Avery, kiváló munkát végzett a filmen. De részleteket nem árulhatok el, tudjátok, meg kellene várnunk a bemutatót. De ez egy igazán őrült film.

A pletykák szerint az Overlord az 1944-es években játszódik majd, ahol két Szövetséges katonát lelőnek a D-nap előestéjén. Az elesett katonák természetfeletti erőkkel bírtak, amit később a nácik maguk javára fordítottak. A film megjelenését korábban év végére mondták, de a Heat Vision utalást tesz arra, hogy közel sem biztos még a megjelenés, bármi megtörténhet, noha a stúdió 2018. október 26-án szeretné bemutatni a mozikban.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Star Wars: Az ébredő Erő
Filmek

Daisy Ridley felidézte, hogy J.J. Abrams milyen tanáccsal látta el a Star Wars forgatása alatt

Daisy Ridley több nehézséggel is küzdött a Star Wars forgatása során.

Cloverfield
Filmek

A Paramount Pictures megtalálta az új Cloverfield rendezőjét

Jön a Cloverfield következő filmje, és már rendezőt is kapott.