Főoldal Filmek Így fest Linda Hamilton a Terminator 6. forgatása előtt
Filmek

Így fest Linda Hamilton a Terminator 6. forgatása előtt

Linda Hamilton, azaz a Terminátor franchise Sarah Conorja megosztotta első kulisszák mögötti képet.

603

Linda Hamilton, azaz a Terminátor franchise Sarah Conorja megosztotta első kulisszák mögötti képet.

James Cameron producer és Tim Miller rendező stábja lassan összeáll, amelyben a 61 éves színésznő, Linda Hamilton is ott lesz, mint Sarah Connor Arnold Schwarzenegger mellett a hatodik Terminator-filmben. A most közzétett kép tanúsága szerint a rendező már hetek óta Madridban tartózkodik, ahol Miller bele is vágott a rebootba, vagy folytatásba – igazából mi sem tudjuk, hogy minek nevezzük a Terminator 6. néven bejelentett filmet. A spanyol városban egy szerencsés rajongónak sikerült közös képet készíteni a sztárral.

Az új Terminátor-film szó szerint eltöröl mindent, amit a Terminátor 2. – Az ítélet napja után készítettek, tehát ott folytatódik a történet, ahol James Cameron befejezte azt 1991-ben. A stúdió 2019. november 22-ére módosította a bemutatót, melynek forgatása során még Magyarországra is ellátogatnak.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Terminátor: Sötét végzet
Sorozatok

Linda Hamilton nagy rajongója a sorozatnak, de nem fogja megnézni Stranger Things 5. évadát

Linda Hamilton kulcsszereplőt játszik a Stranger Things 5. évadában, de egy bizonyos...

Avatar: A víz útja
Filmek

Az Avatar 6. és az Avatar 7. ötletei már ott motoszkálnak James Cameron fejében

Az Avatar 5. nem zárja le James Cameron univerzumát, további tervek vannak.