Főoldal Előzetesek Haláli lett az Új Mutánsok magyar szinkronos előzetese
Előzetesek

Haláli lett az Új Mutánsok magyar szinkronos előzetese

Pár perccel korábban mutatták be a Fekete Párduc szinkronos előzetesét, most itt az Új Mutánsoké is!

646

Pár perccel korábban mutatták be a Fekete Párduc szinkronos előzetesét, most itt az Új Mutánsoké is!

Sokáig el sem tudtuk képzelni, hogy milyen lesz Josh Boone rendező új filmje, de az első előzetes után világossá vált, hogy ez bizony kőkemény horrorfilm lesz, ami egy korábban bemutatott X-Men filmhez sem fog kapcsolódni. Az Új Mutánsok atmoszférája igazán egyedi lesz, mert miközben a képregények világában járunk, addig a horror zsánerei fogják felemészteni érzékszerveinket.

A Új Mutánsok lehet minden idők legeredetibb szuperhősfilmje, melyben nem a szuperképességekre és az egyenruhákra lesz kihegyezve a hangsúly, hanem a történetre és a rettegésre, amiből már most kaptunk egy csipettel. Sőt, tovább megyünk, még a gyerekek is teljesen “emberinek” tűnnek, de ez biztosan változni fog a későbbiekben, mert most csak a horrort szerették volna nyomatékosítani.

Az Új Mutánsok 2018. április 12-től a magyar mozikban.

dc-es-marvel-univerzum

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események