Főoldal Előzetesek Az Empire borítóján láttátok már A galaxis őrzői vol. 2. csapatát? És az új Spotot?
Előzetesek

Az Empire borítóján láttátok már A galaxis őrzői vol. 2. csapatát? És az új Spotot?

Alig egy hónapra vagyunk az Őrzők második részének bemutatójától, így ennek apropóján egyre több képet kapunk a folytatásból.

683

Alig egy hónapra vagyunk az Őrzők második részének bemutatójától, így ennek apropóján egyre több képet kapunk a folytatásból.

Akárcsak a korábbi képek, a legújabb borító is elképesztően menőre sikerült, pont olyanra, amit mindenki elvár egy galaxist megmentő őrült tagokkal bíró csapattól. Nem túlzás kijelenteni, hogy az Őrzők nem pusztán hősök, hanem őrültek is, de hát pont ettől imádjuk annyira őket. Mikor 2014-ben bemutatták az első részt, mindenki megkérdőjelezte a film sikerét, de hamar rácáfolt erre. Rövid idő alatt az egyik legnagyobb, s legsikeresebb képregényfilm lett, amit a Marvel Studios készített.

Egy új TV Spot is bemutatkozott, melyből azt tudtuk meg, hogy a második részben Űrlordnak egy új beceneve is lesz: Star-Munch. Ha lemaradtatok az előzetesről, akkor most a lap tetején bepótolhatjátok.

Íme a legfrissebb Őrzők borító, amit az Empire Magazin jelentetett meg:

És akkor még egy borító az újságtól, amin Kicsi Groot látható:

A jól bevált receptet elejétől a végéig James Gunn szállítja, és a folytatásban visszatér Chris Pratt, Zoe Saldana, Michael Rooker, Dave Bautista, Karen Gillan, Vin Diesel (Groot hangja), Bradley Cooper (Mordály hangja), új belépőként pedig Kurt Russell (Ego/Űrlord apja) és Sylvester Stallone is meghívót kapott.

A galaxis őrzői vol. 2. bemutatója 2017. május 3-án lesz.

dc-es-marvel-univerzum

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Superman: Legacy
Filmek

A forgatás első napján megosztott egy képet Superman jelmezéről James Gunn

Az első kép Superman új jelmezéről, és a film címe is változott.

Peacemaker - Békeharcos
Filmek

James Gunn jelentést adott, hogy áll a Peacemaker Békeharcos 2. évad írásával

Két éve várunk már Békeharcos visszatérésére, mikor jön el a pillanat?