Főoldal Filmek 2021-re berendelték a Bébi úr folytatását
Filmek

2021-re berendelték a Bébi úr folytatását

A stúdió döntött, és 2021-ben érkezik a nagysikerű Bébi úr rajzfilm második része, ami a The Boss Baby 2 címet kapta.

756

A stúdió döntött, és 2021-ben érkezik a nagysikerű Bébi úr rajzfilm második része, ami a The Boss Baby 2 címet kapta.

A DreamWorks Animation tegnap bejelentette, hogy dolgoznak a Bébi úr folytatásán. A The Boss Baby 2 névre keresztelt második részt a Universal Pictures stúdió fogja bemutatni 2021. március 26-án. A folytatásban nem csak Alec Baldwin színész tér vissza, akinek hangját kölcsönözte az első rész főszereplője, hanem a teljes kreatív csapatot visszahívták a projekthez, hiszen hazánkban és Amerikában is kasszasiker volt az animációs vígjáték.

Az első részt 2017. március 31-én mutatták be, és a nemzetközi bevételi adatok szerint több mint 450 millió dollárt hozott a stúdió zsebébe a rajzfilm – Észak-Amerikában 167, míg nemzetközi mozikban 301,4 millió dollárt hagytunk ott a filmre.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

CinemaCon Universal
Filmek

CinemaCon: A Universal Pictures és a Focus Features bemutatója

A klasszikusok kapták a hangsúlyt a Universal bemutatóján a CinemaCon szerdai napján.

Filmkritikák

Kung Fu Panda 4 kritika

Po étvágya még mindig hatalmas, a tétek már sajnos kevésbé.

Jurassic World: Bukott birodalom
BREAKINGFilmek

A Jurassic Park eredeti írója dolgozik a Jurassic World negyedik részén

Jön a Jurassic World 4., de jobb írót is találhattak volna hozzá.